brusszel


Csökkent a Finnair vesztesége a második negyedévben

Figyelő Online
2012.08.10  11:10   
mail
nyomtatás
Csökkent a második negyedévben a Finnair vesztesége a légitársaság által végrehajtott költségcsökkentési programnak köszönhetően: a légitársaság 594,4 millió euró, a 2011 második negyedévnél 10 százalékkal magasabb értékesítési árbevétel után 19,8 millió euró veszteséget szenvedett el, szemben az egy évvel korábbi 23 millió eurós veszteséggel.
Az év második felére a Finnair óvatosan bizakodó előrejelzést tett, ugyanakkor a bizonytalan világgazdasági kilátásokra hivatkozva esetleges "kiigazítások" szükségességére hívta fel 1.700 fős repülő személyzetének figyelmét, ami átmeneti felfüggesztéseket is maga után vonhat 2012 második felében, illetve 2013-ban.
Az 56 százalékban állami tulajdonban lévő Finnair 60 repülőgépes flottájával 50 desztinációt szolgál ki. Az idei második negyedévben a társaság összesen 7.100 embert foglalkoztatott, szemben az egy évvel korábbi 7.500-zal.
A Finnair és a Flybe tavaly közös vállalatot hozott létre Nordic Flybe AB néven és 25 millió euró készpénzért megvásárolták a Finnish Commuter Airlines társaságot is. A Finnair további együttműködési lehetőségeket keres elsősorban Európában egy légitársasági hálózat kialakítása érdekében.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200