brusszel


Győztes hirdettek az Iparművészeti Múzeum rekonstrukciós tervpályázatán

Figyelő Online
2012.08.10  12:01   
mail
nyomtatás
A Vikár és Lukács Építész Stúdió Kft. tervei alapján újulhat meg az Iparművészeti Múzeum (IMM) épülete és készülhet el az intézmény bővítése; az IMM elképzelései szerint 2016-17-re elkészülő beruházás keretében új épületszárny is épül a Lechner-palotához.
Takács Imre főigazgató a pénteki eredményhirdetés előtt felidézte: mára sajnos veszélyes állapotba került a Lechner Ödön által tervezett szecessziós palota, ezért a kormány 2011 decemberében rekonstrukciós tervpályázat kiírásáról döntött.
A május 8-án közzétett felhívásra beérkezett pályaműveknek tartalmazniuk kellett az 1896-ban elkészült palota építészeti, műszaki és műemléki rekonstrukciós tervét, valamint a Hőgyes Endre utcai, máig megvalósulatlan épületszárny beépítési tervét. A pályázóknak javaslatot kellett továbbá tenniük a létrehozandó Magyar Design Múzeum elhelyezésére a komplexumon belül, valamint az épület környezettudatos, gazdaságos működtethetőségének biztosítására.
Jékely Zsombor főigazgató-helyettes, a bíráló bizottság szakmai titkára közölte: a július 16-i határidőig 35 pályamű érkezett be, formai okok miatt azonban zsűri három pályázat kizárásáról határozott.
Az 5 millió forinttal járó első díjat a Vikár és Lukács Építész Stúdió érdemelte ki, a 4 millió forintos második díjat a bírálók a Balázs Mihály Építész Műterme Kft.-nek ítélték, míg a harmadik helyen megosztva az Építész Stúdió Kft. és a Lévai Tamás/Tarka Kft. végzett; ők 2,5-2,5 millió forintot vehetnek át.
Megvételben részesültek továbbá egyenként bruttó 1 millió forint díjazással a CET Budapest Kft./Archigeo Bt., a Dobai Építésziroda Kft., a Mérték Építész Stúdió Kft., a Gettoplan Bt., az MNDP Építőművészeti Kft., valamint a Finta és Társai Építész Stúdió Kft. által készített pályaművek.
Mint az MTI kérdésére Takács Imre elmondta, a kiviteli tervek elkészítésére 140 millió forintot fordíthatnak; az EU-s forrásokból tervezett beruházás becsült költsége 15 milliárd forint lesz.
Az IMM új egységeként jön majd létre a Magyar Design Múzeum, mely a kortárs hazai formakultúra és divat remekeit mutatja majd be a hazai és külföldi közönségnek, részben az IMM gyűjteményében már ma meglévő, részben a jövőben megvásárolandó tárgyakon keresztül - közölte.
A főigazgató becslése szerint a kiviteli tervek elkészülte és az engedélyeztetési folyamat lezárulta után az építkezés 3-4 évet vehet igénybe, így a megújult Iparművészeti Múzeum 2016-17-ben nyithatja meg kapuit.
A tervpályázattal kapcsolatos dokumentumok, köztük a rekonstrukció tervezési programja a www.imm.hu/tervpalyazat honlapon olvasható.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.