brusszel


Lejtőre került Nyugat-Európa

Figyelő Online
2012.08.10  19:49   
mail
nyomtatás
A nyugat-európai értéktőzsdék pénteken enyhe lejtőre kerültek.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,07 százalékos napi süllyedéssel 1100,24 ponton zárt, 9,87 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött. A hétvégi gyengélkedés dacára a mutató egyvégtében a tizedik hetét végezte magasabban, mint az előzőt. Háromnapi meredek föllendülés, majd kétnapi vegyes áralakulás után időszerű volt némi megtorpanás, tekintettel a hét végére is.

A profitkivételt ösztönözte, hogy a német gazdasági minisztérium figyelmeztetett a gazdasági növekedést érő kockázatokra, Franciaországban az ipari termelés stagnálását jelző adatok jelentek meg, Kínában a múlt hónapban minimálisra lassult mind az export, mind az import növekedése, Oroszország külkereskedelme pedig csökkent mind éves, mind havi egybevetésben, szintén pénteken kiadott statisztikák szerint.A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 4,40 pontos, 0,08 százalékos romlással 5847,11 ponton zárt, 4,93 százalékkal magasabban, mint tavaly év végén. A múlt évet 5,55 százalékkal alacsonyabban fejezte be, mint 2010-et.

A frankfurti DAX-30 20,43 pontos, 0,29 százalékos mínusszal 6944,56 ponton végzett, 17,74 százalékkal az év végi értéke fölött. Tavaly 14,69 százalékkal csökkent. Párizsban a CAC-40 21,09 ponttal, 0,61 százalékkal 3435,62 pontra gyengült, ez 8,73 százalékkal jobb a múlt év véginél. Tavaly 16,95 százalékot esett.A milánói FTSE MIB-40 0,72 százalékot, a madridi IBEX-35 0,88 százalékot vesztett, de az athéni ASE tőzsdemutató még tovább javult, 0,97 százalékkal. Varsóban a WIG20 0,27 százalékkal 2313,09 pontra fogyatkozott, a Mol maradt 255,20 zloty.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,09 százalékkal, az S&P-500-as 0,13 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,24 százalékkal volt az előző záró alatt. Estefelé az euró, pontosan 1,23 dolláron, 0,01 százalékkal kevesebbet ért a dollárhoz képest, mint csütörtök este. Svájci frankban kevéssel 1,20 frank fölött maradt, 0,02 százalékot leadva.Az északi-tengeri Brent könnyűolajfajta este hordónként (159 liter) 112,42 dollárba került, 80 centes napi árveszteséggel. A gázolaj ára tonnánként 6,25 dollárral 954,50 dollárra apadt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1620,75 dollárba került a szerdai késői 1614,30 dollár helyett azonnali szállításra Londonban.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200