brusszel


A hét legfontosabb céghírei

Figyelő Online
2012.08.16  06:11   
mail
nyomtatás
A hét legfontosabb céghírei.
Nyereséges lehet a Sziget
■ A hétvégén zárult Sziget Fesztiválon 379 ezren vettek részt. Ez ugyan 6000-rel kevesebb a tavalyinál, ám így is nyereséget hozhat a rendezvény, ugyanis 300 millió forintot lefaragtak a tavalyi, 3,3 milliárdos költségvetésből. Tavaly 200 milliós veszteséggel zárult a fesztivál. A Sziget-alapító Gerendai Károly és tulajdonostársai 677 millióért tervezik visszavásárolni a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft. 49 százalékos részesedését, ha annak tulajdonosa, az Est Media augusztus végéig nem tudja kifizetni hitelezőinek 860 milliós tartozását.

Samsonite-fejlesztés
■ 778 millió forint értékben bővítette kapacitásait a Samsonite Hungária Kft. Az utazótáskákat gyártó cég egy új termékcsoport termelési hátterét alakította ki, ehhez 194 millió forint támogatást nyert el az Új Széchenyi-tervből. A vállalatcsoport 2009-ben indított el egy 3 milliárd forintos beruházási programot Magyarországon. A 380 főt foglalkoztató szekszárdi vállalkozás 2011-ben 11 milliárd forint árbevételt ért el, az idén is 10-11 milliárdos forgalommal számol.

Zwack: csökkenés
■ A Zwack Unicum Nyrt. a 2012–13-as üzleti évének első negyedében (április 1-jétől június 30-ig) 378 millió forint adózás utáni nyereséget ért el, ez 184 millióval kevesebb az egy évvel korábbinál. A bruttó árbevétel 4,865 milliárd forint volt, ez 7,7 százalékos csökkenés a tavalyihoz képest. A belföldi értékesítésen belül a saját termelésű termékek forgalma 10,7 százalékkal csökkent, a prémiumcikkeké 4,1, a minőségi termékeké 16, a kommersz cikkeké 51,9 százalékkal esett. A portfólión belül a Diageo-termékek árbevétele 1,3, míg a borüzletágé 3,3 százalékkal nőtt.

Helyesbítés
■ Előző számunkban (Nemzeti tőkehús – Figyelő, 2012/32. sz.) tévesen közöltük dr. Zsobrák Péterről, a Kapuvári Hús Zrt. befektetőinek a képviselőjéről, hogy ügyvéd, még ügyvédjelölt. Arról, hogy a piaci szereplők Nyerges Zsoltot sejtik az ügylet mögött, közölte, hogy a tulajdonosi kör semmilyen kapcsolatban nem áll Nyerges Zsolttal.
mail
nyomtatás
címkék: cégfigyelő

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200