brusszel


A hét legfontosabb karrierhírei

Figyelő Online
2012.08.16  06:07   
mail
nyomtatás
A hét legfontosabb karrierhírei
Vezetőcsere a TVK-nál – Sándor Balázs
Sándor Balázs (42), a Mol-csoportba tartozó Földgázszállító Zrt. gazdasági igazgatója a TVK Nyrt. pénzügyi vezérigazgató-helyettesi pozíciójában folytatja pályafutását, emellett október 1-jétől a Mol kontrollingszervezetének vezetői feladatait is ellátja.

– A TVK első negyedéves jelentéséből üzleti eredményük romlása derül ki. Ezzel van összefüggésben a vezérigazgató-helyettesi csere?
– A vezérigazgató-helyettesi poszton történt csere és az üzleti eredmény negatív volta között az egybeesés véletlen, hiszen egy több éve tartó negatív folyamat közepén vagyunk. Kisebb átmeneti fellendülésektől eltekintve 2008 közepétől folyamatosan rendkívül kedvezőtlen gazdasági, piaci és pénzpiaci körülmények között működünk. Most indult el a Mol-csoportban egy komoly átszervezés, ennek eredménye a váltás.

– Mit várnak öntől, és mit tud tenni, hogy ezt a negatív folyamatot megállítsa?
– Az idei évvel kezdődő hároméves időszakra a Mol-csoport downstream (feldolgozás és kereskedelem) üzletágán belül – idetartozik a TVK is a petrolkémiai tevékenységével – összességében 550 millió dolláros hatékonyságjavulási programot hajtunk végre. Feladatom a programban való aktív részvétel, végrehajtásának pénzügyi eszközökkel is történő támogatása a TVK oldaláról. Tőlem azt várják, hogy eredménymutatóinkat javuló pályára állítsam. A TVK üzletileg és technológiailag is a Molba beágyazottan, integráltan működik.

– Elődje, Hodossy Gyula milyen pozícióban folytatja?
– Kollégám a Mol-csoporton belül kapott új feladatot. Az olaszországi IES vállalatnál látja el a gazdasági vezérigazgató-helyettesi feladatokat. Az IES egyébként ugyanúgy a Mol-csoport downstream üzletágának része, azaz a TVK-ban szerzett tapasztalatait felhasználva támogatja az IES hozzájárulását a hatékonyságjavítási programhoz. Elődöm kiváló munkát végzett, ilyen körülmények között is fenntartotta a cég pénzügyi működőképességét.
Előző munkahely: Mol-csoport

Testvércégeket vezet – Wehring Tamás
Wehring Tamás (39), a UNIT4 CODA Hungary Kft. ügyvezető igazgatója lett a humánügyviteli szoftvereket fejlesztő VT-Soft Kft. vezetője is. Mindkét társaság a lengyel UNIT4 TETA tulajdonában van, így egy kézben összpontosul a cégcsoport két hazai érdekeltségének vezetése. Az informatikai és közgazdász végzettségű szakember 2005 óta dolgozik a pénzügyimegoldás-szállító UNIT4 CODA Hungarynál, négy éve ügyvezető. Korábban az MTA SZTAKI-ban volt rendszerfejlesztő. A budapesti iroda mellett a prágai központot is 
vezeti, s a szlovákiai és a romániai tevékenységeket koordinálja. „Tovább szeretném erősíteni a szoftverpiacon a VT-Softot, és szorosabbra fonni a kapcsolatot a testvércégek között, elsőnek a marketing és az értékesítés területén” – mondja a Figyelőnek terveiről.

Zsolnay: cél az államosítás
A volt gazdasági igazgató lett a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. új vezére. A közgazdász végzettségű Hunyadi Bálint (31) megbízása az év végéig szól. A nehéz helyzetben levő cég előző vezetője, Péterné Marosy Katalin (49) lemondott, a kisebbségi tulajdonos Közgép Zrt. pedig átadta részesedését Pécs városának. Az igazgatótanács új tagjának Turi Attila, Tunyoghy Szabolcs és Kovács Miklós ügyvédeket választották, a felügyelőbizottság elnöke Sárkány Béla lett. Az új vezetés feladata a cég működőképességének biztosítása, tárgyalni a lehetséges befektetőkkel és lobbizni a város által szorgalmazott állami kezelésbe vételért.

MVM-átalakítás
Nagy Csaba (39) a Magyar Villamos Művek Zrt. új gazdasági vezérigazgató-helyettese. A pénzügyi végzettségű szakember korábban az OTP Értékpapír Rt. vezérigazgatója volt, majd az OTP Jelzálogbank Rt. vezérigazgató-helyettese, utoljára a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt.-nél dolgozott. Elődje, Kóbor György saját kezdeményezésére közös megegyezéssel távozott. Molnár Zoltán, az MVM Zrt. igazgatóságának tagja lemondott, utódja Nyikos Péter, az MFB Jogi és Humánpolitikai Főigazgatóságának ügyvezető igazgatója lett, aki eddig a felügyelőbizottságban foglalt helyet. Ott Bartal Tamás, az MFB Jogi és Humánpolitikai Főigazgatóságának igazgatója veszi át a székét.
mail
nyomtatás
címkék: karrierhírek

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Nagy Szulejmán 
pénzügyi hadjáratai

A kaukázusi Krőzus nevét egyre gyakrabban hallani. Márciusban lesz 51 esztendős, de már komoly üzleti csatározásokat tudhat maga mögött.

E-testtartás-javító

Tizedik osztályos vállalkozási feladatból is nőhet ki sikeres startup. Legalábbis esélyes erre a WRU Companyre keresztelt diákcég Spiner nevű, testtartást javító kütyüje.

Nagyban játszik

Kedves buldózernek, a cirkuszi világ Bernie Ecclestone-jának tartják Guy Lalibertét, a Cirque du Soleil alapítóját.

top200