brusszel


Már csak könnyítésekkel hajózható a Duna

Figyelő Online
2012.08.15  16:41   
mail
nyomtatás
Ha a szárazság nem szűnik meg, szeptember közepére leállnak a teherszállító hajók a Duna magyarországi szakaszán. A Magyar Hajózási Országos Szövetség  elnöke szerint a  hajók merülésük csökkentése érdekében már csak könnyítésekkel mehetnek, ami plusz költséget jelent az áru átrakása miatt.
Szalma Botond azt mondta, hogy ha sokat veszít a hajó a merülésből, akkor egy idő után gazdaságtalanná válik a hajózás, mert nem térül meg az üzemanyag, illetve a személyzet költsége. Tíz centiméterenként 80-100 tonna áru vész el, azaz ennyivel kevesebbet lehet berakni. A MAHOSZ elnöke elmondta, hogy az Al-Duna most még jól járható, de a német szakaszon egyre rosszabb a helyzet, és elképzelhető, hogy két hét múlva már nem tudnak a hajók onnan elindulni, így leállhat a vízi szállítás.

A leállás veszélyezteti a magyar külkereskedelmet is, különösen a most induló gabona exportot - tette hozzá. Szalma Botond úgy vélte, hogy ha továbbra is tartós lesz a meleg, és nem esik eső a vízgyűjtő területeken - Ausztriában, Németországban - akkor veszélybe kerülhet a turista hajók közlekedése is. Ezek merülése azonban alacsonyabb, mint a teherszállító uszályoké, így egyelőre biztonsággal közlekednek.

Egyre gyakrabban jönnek a figyelmeztető jelek, hogy oda kell figyelni a Dunára - mondta a MAHOSZ elnöke, hozzátéve: nem elsősorban a hajózás miatt, amely csak a haszonélvezője a folyónak, hanem előbb-utóbb az ivóvíz szempontjából lesz lényeges ez a kérdés. Véleménye szerint szükség lenne a nagymarosi és a másik két meg nem épült vízlépcsőre, amelyekkel kiszámíthatóbb lenne a vízjárás.

A Budapesti Közlekedési Központ kedden közölte, hogy a Duna folyamatos apadása, valamint alacsony vízállása miatt szerdától bizonytalan ideig nem közlekednek egyes hajójáratok Budapesten, illetve néhány kikötőnél nem kötnek ki.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.