Miró József, az Erste vezető elemzője kiemelte: a BUX a reggeli gyenge nyitást követően a nap folyamán araszolgatott felfelé, és jelentős emelkedéssel, napi maximumon zárt úgy, hogy a nemzetközi piacokon enyhe negatív hangulat uralkodott. Ugyancsak napi maximumon zárt több vezető részvény is, a Mol, a Richter, az OTP és a Magyar Telekom papírja.
Gyurcsik Attila, a Concorde Értékpapír vezető elemzője szerint mindenképpen jó hír, hogy viszonylag megélénkült a tőzsdén a forgalom. A BUX kiemelkedő teljesítésében jelentős szerepet játszott a Magyar Telekom árfolyamának emelkedése igen nagy forgalom mellett, illetve a Mol papírok árának növekedése, amely a keddi jelentős esés korrekciójának tudható be.
A Mol 420 forinttal, 2,61 százalékkal 16.500 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 17 forinttal, 0,45 százalékkal 3775 forintra nőtt, forgalmuk 3,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 11 forinttal, 2,67 százalékkal 423 forintra emelkedett, forgalma 1,3 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 455 forinttal, 1,14 százalékkal 40 295 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 535,0 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 99,4 millió forintos forgalom mellett 10 forinttal, 0,06 százalékkal 16.950 forintra erősödött.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1038,99 ponton zárt szerdán, ez 1,09 pontos, 0,11 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.
A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.
Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.
A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.