brusszel


Csaknem 36 milliárd forint maradványpénz felhasználását engedélyezte a kormány

Figyelő Online
2012.08.15  19:10   
mail
nyomtatás
Összesen 35,8 milliárd forint maradvány változatlan célú felhasználását engedélyezte a kormány négy minisztériumnál, illetve az Országgyűlésnél. A közlöny hétfői számában közzétett határozat értelmében a kormány hozzájárult ahhoz, hogy négy tárca, illetve az Országgyűlés Hivatala 2013. június 30-ig változatlan célra fordíthassa a tavalyi kötelezettségvállalással terhelt, de idén június 30-ig fel nem használt összegeket.
Az NGM szerdai közlése alapján 28,2 milliárd forint a maradvány a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál. A kormányhatározat szerint a pénz egyebek mellett az energiafelhasználási hatékonyság javítására, lakóépületek és környezetük felújításának támogatására, vasúti hidak és acélszerkezetek felújítására, illetve turisztikai célokra használható.

A Nemzetgazdasági Minisztérium fejezeténél 6,3 milliárd forint a maradvány. A pénz a többi között a bérlakásprogramra, külgazdasági, illetve közigazgatási fejlesztési feladatokra, valamint a területfejlesztés stratégiai tervezési feladataira fordítható.

A Vidékfejlesztési Minisztérium 707 millió forint maradványt használhat fel például az illegális hulladék-elhelyezés felszámolására, környezetvédelemmel kapcsolatos fejlesztések, illetve határon átnyúló vidékfejlesztési feladatok támogatására és a tanyafejlesztési programra.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 375 millió forint megmaradt pénzt fordíthat az Útravaló ösztöndíj programra, az Országgyűlés maradványa pedig 192 millió forint.

A nemzetgazdasági tárca tájékoztatása szerint a pénzeket egyebek mellett a felújítási munkálatok ütemezésének módosulása, valamint a közbeszerzési eljárások, a szakmai feladatok, illetve a pályázati elszámolások elhúzódása miatt nem tudták időben felhasználni.

Ha a kormány nem engedélyezte volna a maradványok felhasználását, úgy az elvonásról kellene rendelkezni. Az elvont előirányzat-maradvány a központi költségvetést illeti meg - közölte az NGM.

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.