brusszel


Hamarosan új elkerülő útat kap Marcali

Figyelő Online
2012.08.16  14:33   
mail
nyomtatás
Hamarosan elkezdődik a 68-as számú főút Marcalit elkerülő szakaszának építése, a somogyi város várhatóan 2013 végén mentesül majd az áthaladó forgalom alól. Az elkerülő szakaszt 8 kilométer hosszan új nyomvonalon építik ki.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. az eredményhirdetést követően azt közölte, hogy az útszakasz - illeszkedve a 68-as számú főúthoz - kétszer egy sávval épül ki, amelyen óránként 90 kilométeres sebességgel lehet majd haladni. Az elkerülő szakaszt 8 kilométer hosszan új nyomvonalon építik ki. Az építési munkálatok várhatóan 2013 év végén befejeződnek. Az elkerülő út megépítésével mérséklődnek a környezeti ártalmak, felszabadul Marcali az áthaladó forgalom alól, valamint a közlekedés gyorsabbá és biztonságossá válik - olvasható az infrastrukturális fejlesztésről kiadott sajtóközleményben.

A kivitelezői tender nyertese az EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft., mely nettó mintegy 3.2 milliárd forintért vállalta az elkerülő szakasz megépítését. A tenderen további négy pályázó indult - a Marcali B-SZ 2012 Konzorcium (konzorciumi tagként Baranya Aszfalt és Betonelemgyártó Kft., a Sztráda 92. Kft.), a Teerag-Asdag Építőipari és Kereskedelmi Kft., a Marcali MK 68 Konzorcium (konzorciumi tagként a Közgép Zrt. és a Magyar Aszfalt Kft.) és a DD Konzorcium (tagjai: Doprastav a.s. és a Dömper Kft.) -, de ajánlataik nem feleltek meg a közbeszerzési kiírás feltételeinek, így érvénytelennek minősültek - írta közleményében a NIF.

A beruházás az Új Széchenyi Terv részeként az Európai Unió támogatásával a Közlekedési Operatív Program (KÖZOP) keretén belül az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) társfinanszírozásával valósul meg.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.