brusszel


OTP: lassulhat a hitelportfólió romlásának üteme

Figyelő Online
2012.08.17  10:43   
mail
nyomtatás
Az OTP Bankcsoport bővülő hitelezéssel és a hitelportfólió romlási ütemének csökkenésével számol az év hátralévő részében.
A hitelezésben a második félévben elsősorban Oroszországban számít növekedésre a bank, és ez a csoportszintű eredményekben is meg fog jelenni. Magyarországon elsősorban a kis- és középvállalatoknak nyújtott hitelezés terén várható bővülés, ami éves szinten akár 1 százalékos is lehet- mondta el Bencsik László, a bank vezérigazgató-helyettese pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Hozzátette: a lakáshitelezést tekintve a bank bízik abban, hogy az augusztus elején bevezetett támogatott hitelkonstrukció hitelkeresletet fog generálni, és ennek hatására megállhat a jelzáloghitelek csökkenése a második félévben. A jövőre bevezetendő tranzakciós illetékről azt mondta: még nincs döntés arról, milyen mértékben terheli azt ügyfeleire a bank.

Bencsik László kifejtette: Magyarország számára üdvözítő lenne, ha az IMF/EU-tárgyalások mielőbb sikerrel zárulnának. Mivel egy hitelmegállapodás javítaná az ország megítélését, ezzel nemcsak az államadósság, hanem a reálgazdaság finanszírozását is olcsóbbá tenné. A forinthitel kamatokon is javítana, az alacsonyabb kamatoknál pedig nagyobb hiteligény jelentkezne. Emellett a bizalom erősödése pozitív hatással lehet a gazdasági szereplők beruházási, befektetési döntéseire is, a foglalkoztatás bővülése és új munkahelyek létrehozása pedig az új beruházásokon keresztül tud megvalósulni.
MTI
mail
nyomtatás
címkék: PénzügybankOTP

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.