brusszel


Zuhant az FHB profitja

Figyelő Online
2012.08.17  18:45   
mail
nyomtatás
Habár éves alapon óriási a profit zuhanás, az előző negyedévnél még mindig jobban teljesített az FHB Csoport. Az FHB Csoport 53,7 millió forint adózott nyereséget ért el a második negyedévben, az előző negyedévi 13,9 millió és tavalyi második negyedévi 759,3 millió forinttal szemben - tette közzé a bank pénteken tőzsdezárás után a BÉT honlapján.
A nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) alapján készült konszolidált gyorsjelentésben publikált negyedéves nettó eredmény alatta marad a Portfolio.hu 272 millió forintos elemzői konszenzusának. Az első félévben 67,6 millió forint konszolidált IFRS szerinti adózott eredményt ért el a bankcsoport, a tavalyi első félévi 928 millió forint után.

A banki különadó nélkül 2012 első félévében az FHB Csoport konszolidált, IFRS szerinti adózott eredménye 1,480 milliárd forint lett volna, ami 41,8 százalékkal kisebb a tavalyi első félévinél. A második negyedévi adózott nyereség a banki különadóval korrigálva 760,1 millió forint, 5,5 százalékkal magasabb az első negyedévinél, ám 44,3 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

Az OTP is ma tette közzé gyorsjelentését. Itt találja!
MTI
mail
nyomtatás
címkék: PénzügybankFHB

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200