brusszel


Rendkívül költséges lenne, ha Görögország kiválna az euróövezetből

Figyelő Online
2012.08.20  12:31   
mail
nyomtatás
Az Európai Központi Bank (EKB) igazgatótanácsának egyik tagja szerint Görögországnak továbbra is az euróövezetben a helye.
A német Jörg Asmussen hozzátette ugyanakkor: Görögország kiválása kezelhető lenne, ami azonban igen költséges és a munkanélküliség emelkedésével járna Európában. Az Európai Központi Bank (EKB) igazgatótanácsa tagjának a Berliner Zeitung című lapban megjelent kijelentése röviddel azelőtt látott napvilágot, hogy hétfőn Berlinben megbeszélést kezd a német és a görög külügyminiszter.

Ezután pénteken Antonisz Szamarasz görög kormányfő tárgyal a német fővárosban Angela Merkel kancellárral. Az athéni kormány szeretne könnyítéseket kapni. Korábbi lapértesülések szerint Antonisz Szamarasz miniszterelnök azt fogja kérni Angela Merkel kancellártól, hogy két év helyett engedjenek négy évet a 11,5 milliárd eurós, a GDP öt százalékának megfelelő takarékossági program megvalósítására, továbbá adjanak négy év haladékot az eddig felvett hitelek törlesztésének megkezdésére.A német kormányszóvivő azonban kijelentette, hogy Görögországnak tartania kell magát az eredeti megállapodás feltételeihez, hogy igényt tarthasson további támogatásra. Ugyanezt hangsúlyozta egy pénteki sajtótájékoztatón Michael Fuchs, a német alsóház kormánypárti frakciójának helyettes vezetője.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.