brusszel


Svájban korszerűsít az MVM OVIT

Figyelő Online
2012.08.21  13:22   
mail
nyomtatás
Az MVM OVIT Zrt. nyerte el a genfi székhelyű CERN (Európai Nukleáris Kutatási Szervezet) 66 kilovoltos alállomásainak védelmi és irányítástechnikai korszerűsítésére kiírt pályázatát - tájékoztatta a társaság kedden az MTI-t.
Az MVM OVIT közleménye szerint a CERN-t, amely az ENSZ-hez hasonlóan országok feletti szervezet, jelenleg 20 tagország, közöttük Magyarország működteti, kutatásaiban mintegy tízezren vesznek részt. Az MVM OVIT a március 21-én kiírt pályázatot nemzetközi versenytársakat megelőzve nyerte el - közölte a társaság.

Az augusztus 9-én aláírt szerződés alapján az OVIT a 66 kilovoltos hálózat szekunder rekonstrukciójára kapott megbízást. A munka magába foglalja mind a védelmi és irányítástechnikai berendezések, mind a védelmi szekrények és a szabadtéri készülékek közötti szekunder kábelek teljes cseréjét, valamint az egész rendszer megtervezését, helyszíni telepítését és üzembe helyezését. A projekt értékét növeli, hogy a védelmi és irányítástechnikai rendszerbe hazai fejlesztésű és gyártású berendezéseket építenek be - közölte az OVIT. A tervek jóváhagyása után, novemberben kezdődhet meg a védelmi szekrények budapesti gyártása, majd jövő év február végétől indulnak a helyszíni szerelési munkák.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200