brusszel


Most éri meg külföldről rendelni!

Figyelő Online
2012.08.21  16:02   
mail
nyomtatás
Évi csúcsát állította be a forint az euroval szemben. Míg nemrég 300 forintot is kellett adni a közös pénz egységéért, ma egy euro 275 forintba kerül. Ez - sok más egyéb hatás mellett - kedvező a forint erősödésére játszó befektetőknek. Azok is örülhetnek, akik most készülnek külföldre nyaralni, és a forintban megkeresett pénzükért több eurot kapnak. Kevesebbet beszélünk arról, hogy akár több tízezer forintot spórolhat az is, aki az erős forint időszakában rendel meg külföldről valamilyen eszközt, tárgyat.
Elképesztő arányú eltérések mutatkoznak országonként egy adott termék árát nézve. Gyakori, hogy egyes termékek akár az átlagos magyarországi ár feléért beszerezhetőek külföldi webshopokban, vagy akár a már magyar nyelven is elérhető Ebay-en keresztül is. Ez azt jelenti, hogy a forint jelenlegi viszonylag magas árfolyamával kalkulálva, a vám és szállítási költségekkel együtt is több tíz százalékos megtakarítás érhető el a vásárlások során. Azonban aki az Európai Unión kívülről rendel, más költségekkel szembesülhet, mint aki a közösségen belül bejelentett webáruházakat részesíti előnyben.

Részletes webáruház kalauz a pénzcentrum.hu-n.

 

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.