brusszel


Négymilliót is kaphat egy háziorvos

Figyelő Online
2012.08.21  16:59   
mail
nyomtatás
Az idén 39 háziorvos 140 millió 500 ezer forint összegben részesült praxis vásárlására jogosító támogatásban, 81 pályázat pedig 41 millió 500 ezer forint összegben kapott eszköz- és a kulturált betegfogadást biztosító bútorzatok beszerzésére támogatást.

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyért Felelős Államtitkársága kibővítette a háziorvosok számára meghirdetett „Praxis-váltás" programot, amellyel a fiatal háziorvosok pályakezdését, valamint az idős doktorok nyugdíjba vonulását kívánja segíteni. A rendelkezésre álló keret 115 millió forint.

Az új, bővített körben azok a 45 évesnél fiatalabb, háziorvosi szakvizsgával, csecsemő- és gyermekgyógyász szakvizsgával, háziorvosi tevékenység végzésére jogosító licencvizsgával, vagy a pályázati kiírásban felsorolt klinikai szakvizsgával rendelkező orvosok is kaphatnak praxisjog vásárlására támogatást, akik 2012. május 1. és 2012. október 31. között adásvételi szerződést kötöttek vagy kötnek. Egy pályázó legfeljebb 4 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesülhet. A nyertes háziorvosoknak vállalniuk kell, hogy a támogatás mértékével arányos ideig a megvásárlásra tervezett praxisban végeznek háziorvosi vagy házi gyermekorvosi tevékenységet.

A pályázatok benyújtásának végső határideje 2012. szeptember 30. A pályázatokat a bíráló bizottság megadott szempontrendszer alapján, beérkezési sorrendben folyamatosan bírálja, amíg a rendelkezésre álló keret tart.

A támogatási kiírás az Országos Alapellátási Intézet (OALI) honlapján érhető el.

mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.