brusszel


Megmenthető-e a Gyulai Húskombinát?

Figyelő Online
2012.08.22  08:47   
mail
nyomtatás
Négy-öt féle elképzelés bontakozott ki a kormány és az ágazati szereplők közötti keddi megbeszélésen, amelyen a sertéságazat és a Gyulai Húskombinát helyzetének javításáról tárgyaltak - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő az M1 Ma reggel című műsorában szerdán.
"Ezeket kell végigzongorázni ahhoz, hogy augusztus 29-én érdemi és hosszú távú döntés szülessen" - tette hozzá.Kedden két egyeztetést tartott a kormány, a sertéságazat helyzetének mielőbbi érezhető javulása érdekében, valamint a Gyulai Húskombináttal kapcsolatos problémákról - emlékeztetett a kormányszóvivő.
A kormány keddi közlése szerint augusztus 29-ig hoz döntést a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium közös előterjesztése alapján.
A kormányszóvivő elmondta: a kormány azért kezdeményezte ezeket a megbeszéléseket, mert kiemelten fontosnak tartja egyrészt az egész ágazatban meglévő munkahelyek, másrészt konkrétan a Gyulai Húskombinátban meglévő munkahelyek megmentését.
Gíró-Szász András szerint a helyzet nagyon nehéz, a húságazat és azon belül is a sertés ágazat nagy problémája, hogy a régen húzódó aszály következtében a kukorica mennyisége lecsökkent, ára megemelkedett, s így nehéz fenntartani a sertésállományt. Holott bővíteni kellene, hogy legalább a hazai keresletet ki lehessen elégíteni ebből, éppen ezért tartja a kormány fontosnak, hogy valamilyen módon segítséget nyújtson a gazdáknak - tette hozzá.
"Megoldás mindenképpen kell, hogy legyen" - fogalmazott a kormányszóvivő hozzátéve, hogy sertéstenyésztés kiemelt ágazata a magyar mezőgazdaságnak.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.