brusszel


Érdemjegye: webkettes

Technológiával segített tanulás
Figyelő Online - Bucsky Péter
2012.08.23  06:08   
mail
nyomtatás
A diákok jóval a tanárok előtt járnak a webkettes alkalmazásokban rejlő lehetőségek kihasználásában.
Salman Khan karrierje mesébe illően indult. Miután az indiai származású amerikai fiatalember matematikusi, villamosmérnöki és programozói alapdiplomát szerzett, utóbbi kettőből a mesterszakot is elvégezte a híres Massachusetts Institute of Technologyn (MIT), majd önéletrajzát még egy harvardi MBA-képesítéssel is megtoldotta. Hedge fund elemzőként élte a jól kereső pénzügyi szakemberek életét, amikor 2004-ben egy kétségbeesett e-mailt kapott a több ezer kilométerre lakó unokahúgától. Nadia korrepetálásra szorult matekból, Khan pedig segített, fogta digitális tollát, és egyszerűen, érthetően, 10-15 perces kis videók-
ban, távoktatással felzárkóztatta a rokonát. „Sal, te az interneten sokkal jobb vagy, mint élőben” – mondta neki állítólag viccesen Nadia. Miután a videók iránt az unokahúg környezetében egyre többen érdeklődtek, Khan közkinccsé tette azokat a YouTube-on. A felvételek bombaként robbantak az amerikai egyetemisták és középiskolások körében. Olyannyira népszerűek lettek, hogy Khan mintegy közkívánatra 2009-ben otthagyta az állását, és az oktatóvideók készítésének szentelte az életét. A nonprofit Khan Academy világszerte tanulók százezreinek segített a tanulásban. Khan alaposan lekörözte alma materét, 3000 saját készítésű (!) videoleckéjét eddig 172 milliószor nézték meg a neten, míg az MIT hasonló tematikájú, hivatalos online előadásai csak 38 milliónál tartanak.

NYÍLT ÉS TITKOS
A Khan Academy az egyik legnagyobb eddigi internetes oktatási sztori, és jórészt webkettes, azaz közösségi is, mert Sal sikere többek között pont abban rejlik, hogy nem úgy tanít, mint egy katedrán álló professzor, hanem úgy, mint egy jó fej évfolyamtárs, aki érti az anyagot. Szinte mindig zseniálisak a levezetései, de néha téved, belezavarodik a mondandójába, nem tudja megoldani a saját maga által feldobott matekfeladatot, és ettől válik nagyon emberközelivé. A tanulók a saját tempójuk szerint haladhatnak, egyszerre 15 percnél többet nem kell koncentrálniuk, és a netes felületen megbeszélik egymással a felmerülő problémákat. Várhatóan ehhez hasonló módszerekre épülnek a jövő oktatási rendszerei.

Sőt, sokszor – a tanár tudta nélkül – már a mai magyar valóság is ehhez közelít. A tanuló a jelenléti ív kedvéért végigüli a matekórát az egyetemen, szokás szerint nem ért egy kukkot sem, majd hazamegy, és a vizsga előtt egy webkettes alkalmazásból felkészül. A diákoknak ma már természetes, hogy a webes szolgáltatások sokaságát használják a tanuláshoz, szinte minden egyetemi évfolyamnak van levelezőlistája, és régóta javában megy a dokumentumok egymás közötti megosztása, a közös tételkidolgozás, a bennfentes vizsgainformációk csereberéje is. Természetesen ezen a téren speciális kettősség figyelhető meg, a hivatalos webkettes rendszerekben a tanárok is résztvevők, a diákok viszont emellett fenntartják a tanári szemek elől jól elzárt titkos kommunikációs csatornáikat is.

AZ OKTATÓK IS IGYEKEZNEK
Az oktatási intézmények nem reagáltak olyan gyorsan, mint a diákok, egyelőre a fejlett nyugati országokban is csak kapiskálják a webkettő lényegét, de azért akadnak előremutató kezdeményezések. Franciaországban például két éve indult útjára a legújabb írás-olvasás tanítási módszer, amelyben a Twitter segítségével kommunikálnak az elsős nebulók. A Jean-Roch Masson általános iskolai tanító által kitalált rendszerben természetesen nem mellőzik a kézírást sem, de a diákok rögtön megismerkednek a mindennapokban nagyobb szerepet játszó technológiai világgal. Az is fontos szempont a ma már 174 osztályban alkalmazott módszernél, hogy digitális eszközökkel sokkal könnyebb a tanulókat motiválni. A diákok azonnal erős késztetést éreznek arra, hogy az osztályteremben elhelyezett kijelzőn megjelenő tweeteket elolvassák, és ez hozzájárul a fejlődésükhöz. Számos honlap és applikáció is támogatja már a tanárok munkáját, és a fejlett országokban ezek közül többet hivatalosan is bevezettek. Vannak, amelyek a tanítás segítése mellett az osztálynapló kitöltését, vezetését is kiváltják. Ilyen például a ClassDojo, amely a fegyelmezési problémákat is okostelefonnal oldaná meg. A weblap mellé elkészült okostelefonos, táblagépes ClassDojo applikációval a tanárok óra közben tudják a gyerekek viselkedését értékelni, lecserélve a piros és fekete pontokat, amit a szülők is azonnal láthatnak. Így az ellenőrző vagy az üzenőfüzet eltüntetésére, meghamisítására a gyerekeknek esélyük sincs.

A Harvard és az MIT közösen fejleszti edX nevű, ingyenesen elérhető online kurzusrendszerét. Az Egyesült Államokban az online tananyagok egyébként azért is versenyképesek, mert a több száz dolláros könyvek megvásárlásától mentesítik a diákokat. A tengerentúlon ugyanis ezektől a költségektől nem lehet megszabadulni, mert a hazai diákok körében elterjedt fénymásolást ott szigorúan büntetik. Az MIT által tavaly decemberben először elindított áramkörök és elektronika kurzusára 110 ezren iratkoztak be, és 10 ezren még az év végi vizsgákat is elvégezték.

TÁVOKTATÁS GYŐRBŐL
Nálunk a webkettes aktivitás az oktatási intézmények részéről jobb esetben abban merül ki, hogy a híreket a Facebookon közlik. Ha internetről esik szó, azon általában minden szereplő az e-tanulást érti, amely azonban csak a távoktatás egyik – modern kommunikációs csatornát használó – formája. Az első hazai tisztán e-oktatási képzést 2004-ben vezették be a győri Széchenyi István Egyetem közlekedésmérnöki szakán. A távoktatási rendszerben az online felületen tartották a kapcsolatot a diákok a tanárokkal, és így volt elérhető a tananyag is. A győriek által is használt Moodle rendszer egyébként a világ legelterjedtebb e-oktatási keretrendszere, amelybe minden intézmény maga töltheti fel a tananyagát. Ezt már majd 60 ezer oldalon alkalmazza 60 millió felhasználó. A vizsgaeredmények egyébként azt mutatják, hogy az e-képzés hatékonyabb a levelező szakoknál. A magyar tapasztalatokat támasztja alá az amerikai oktatási minisztérium felmérése is, amely szerint ma már a számítógépünk előtt ülve hatékonyabban tudunk tanulni, mint egy osztálytermi előadáson.

Céges kurzusok
Egyre több vállalkozás is igyekszik részt venni az online oktatásban. A discoveryeducation.com oldal a tanároknak, a diákoknak is hasznos lehet, mivel oktatási anyagok mellett számos online tanulmányi versenyt is kínál különböző témákban, több korcsoport számára, a diákok így nagyobb lelkesedéssel vesznek részt ezeken, mint ha házi feladatot kellene megoldaniuk. Számos felhőalapú szolgáltatás jelent meg, ami az iskolai oktatást és az e-oktatást integrálná. Ezek abban újak – a már elterjedt, általában a könyvek mintájára felépülő, fejezetről fejezetre haladó, szinte csak szövegből álló rendszerekhez képest –, hogy a közösségi hálókat, multimédia-tartalmakat próbálják integrálni, sokkalta élvezetesebbé és interaktívvá téve ezzel a tanulást.

A vállalkozások is szívesen használják az e-oktatási rendszereket, szinte minden multinacionális nagyvállalat kifejlesztett virtuális tanfolyamokat. Ezek nagy előnye számukra, hogy munkatársaik a világ minden pontján ugyanazt tanulják, ugyanazok lehetnek a vizsgakövetelmények. Sokan várják, hogy a mesterséges intelligencia fejlődésével a programok igazi személyre szabott oktatást tudnak majd lehetővé tenni. Ilyen alkalmazkodó oktatási formákat fejleszt a Knewton. A jelenlegi oktatási rendszerben ha 10 matematikai feladatból a legnehezebbet elrontja az egyik diák, míg a másik a legkönnyebbet, és a többit jól oldják meg, ugyanúgy 90 százalékos lesz a teljesítményük, tehát ebből nem derül ki, mi az erősségük és mely képességeik szorulnak fejlesztésre. A valós időben a tanulók teljesítményét kiértékelő rendszerek intelligens módon tudják a jövőben a tananyagot egyénileg összeállítani. Ekkor már tényleg több lesz az e-oktatás, mint a tankönyvek szimpla digitalizálása.


Néhány innovatív, az oktatást segítő technológiai eszköz, keret rendszer

Advancepath.com
Azokon a diákokon segít a nonprofit amerikai vállalkozás, akik valamiért lemorzsolódtak az iskolából, nem volt lehetőségük vagy pénzük tanulmányaikat befejezni. A tanulócsoportok az iskolatermi oktatás mellett online felületen is hozzáférnek a tananyaghoz, és segítséget kapnak a tanároktól, ha elakadnak.

Discoveryeducation.com
Az ismert tévécsatornához kötődő oldal az oktatási anyagok mellett számos virtuális tanulmányi versenyt kínál különböző témákban több korcsoport számára is. A diákok így nagyobb lelkesedéssel oldják meg a feladatokat, mint ha otthoni leckét kapnának.

Edmodo.com
Nemcsak az online tananyagok és a közösségi hálózatok összekapcsolását végezték el a fejlesztők, hanem a teljes oktatási adminisztrációt is el lehet az oldalon végezni. Így van naptár, vizsga és napló is a rendszerben, s persze a szülők is láthatják a csemete előmenetelét.

Moodle.com
Az egyik legismertebb, 200 országban, 100 nyelven használt ingyenes, nyílt online oktatási keretrendszer (platform). Ezen az intézmények, tanárok létrehozhatják és kezelhetik offline és online kurzusaikat is. Számos kiegészítő program (plug-in) tölthető le, amellyel egyéni igények széles skáláját fedik le.

SChoology.com
Okostelefonon is használható alkalmazás, melyben a felhőalapú dokumentumkezelő szolgáltatásokat és a közösségi médiákat kapcsolják egybe. A tananyagot aktívan tudják használni a gyerekek, a tanárok pedig teszteket is készíthetnek, és statisztikákat is generálhatnak. A rendszert az idén vezeti be Colorado állam Jefferson megyéje, százezer diák és tanár használja majd nap mint nap.

Team-ie.com
A szingapúri oldal a katedrai, frontális tanítást segíti lecserélni egy közösségi, együttműködésen alapuló folyamatra. A tanárok az elkészített anyagot megoszthatják kollégáikkal és diákjaikkal, a csoportos feladatokat ki lehet osztani a nebulókra. A rendszerben a szülők is ellenőrizhetik gyermekük előmenetelét, és az iskolaigazgatók is láthatják a diákok és beosztottjaik aktivitását, eredményeit, teljesítményét.

Udemy.com
Már ezernél több kurzus található a platformon. Az oldal csak a technikai hátteret biztosítja, szakértők töltik fel az anyagokat, ezek egy részét ingyenesen érhetjük el. Főként informatikai és üzleti jellegűek a tananyagok, egyelőre csak angol nyelven.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200