brusszel


Többet kompoztunk, hajóztunk a Balatonnál

Figyelő Online
2012.08.22  16:42   
mail
nyomtatás
A Balatoni Hajózási Zrt. elégedett az idei szezonnal; a kompon szállított járművek száma 6,4 százalékkal, az utasok száma 4,5 százalékkal emelkedett, és 1 százalékkal nőtt a személyhajók utasforgalma is az előző évi adatokhoz képest - tájékoztatta Horváth Gyula, a társaság vezérigazgatója az MTI-t szerdán.
A Szántód-Tihany között közlekedő kompon január elsejétől augusztus 21-ig 252,4 ezer járművet és 722 ezer 600 utast szállítottak. A balatoni turizmus alakulásában fokmérőnek számító kompforgalom adatai szerint tovább tart a bicikliturizmus fellendülése az üdülőrégióban: az előző év hasonló időszakához képest 27,1 százalékkal több, közel 43 ezer kerékpár szállításához váltottak jegyet az utasok.

A személyhajózásban 5,6 százalékkal nőtt az eladott jegyek utáni bevétel, amelynek egy része az utasok számának 1 százalékos emelkedéséből, egy része pedig az idei tarifa emelésből fakad. A Balatoni hajózási Zrt. vezetője elmondta, hogy a júliusi nagy meleg, és az azt követő erős szelek nem kedveztek a hajóforgalomnak, ami viszont augusztus 10-21. között kiemelkedően jól alakult. A társaság tulajdonában lévő boglári Sellő kempingben 21 százalékkal, a balatonszemesi Hattyú kempingben 1 százalékkal, a cég siófoki szállodájában 3,5 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma az elmúlt év adataihoz képest.

Az alacsony vízszint többször okozott feszültséget a társaság által működtetett vitorláskikötőkben, ahol a bérlő vitorlástulajdonosok nehezményezték a nehéz kijutást a tóra, de eddig minden ilyen jellegű problémát sikerült orvosolni, legutóbb a siófoki, a fonyódi és a badacsonyi kikötők kotrását végezte el a cég a vezérigazgató beszámolója szerint.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200