brusszel


Új program a gépipari szakember utánpótlásra

Figyelő Online
2012.08.22  23:43   
mail
nyomtatás
A gépipar területén tevékenykedő Győr- Moson-Sopron megyei kis- és középvállalkozások minőségi szakember utánpótlását Borsod-Abaúj- Zemplén, illetve Nógrád megyéből oldaná meg az a program, amelyet a Professio Klaszter, a megyei munkaügyi központ és a megyei iparkamara közösen dolgozott ki.
A kezdeményezés lényege, hogy a két északi megyében regisztrált munkanélküliek lehetőséget kapnak elhelyezkedésre azokban a szakmákban, amelyekből a Győr megyei cégeknél hiányzik a képzett munkaerő - mondta Rimányiné Somogyi Szilvia, a Győr- Moson -Sopron megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ igazgatója a projektet ismertető sajtótájékoztatón szerdán Győrben.

Első lépésben 160 szakember választanak ki, főképp lakatosokat és esztergályosokat, akik vállalják, hogy otthonuktól távol dolgoznak és vállalják a szakmai továbbképzést, azon új ismereteknek a megszerzését, amelyekre a foglalkoztató vállalkozásoknak szüksége van. A jelentkezők kiválasztásában kiemelten fontos a három megye munkaügyi központjának együttműködése - mutatott rá Török Zoltán, a projekt koordinátora.

A három hónapos szakmai továbbképzéssel párhuzamosan megkezdődik a szakmunkások foglalkoztatása elsősorban a Professio Fémipari és Szakképzési Klaszter tagvállalatainál - közölte Miklósy Lajos elnök a sajtótájékoztatón. A projekt időtartama 18 hónap, 320 millió forintos költségvetésből valósul meg a tervek szerint. A kísérleti program finanszírozását egyebek között a bérköltség-, az utazási-,a lakhatási támogatás biztosítja. Dinnyés Előd, a megyei kereskedelmi és iparkamara titkára úgy vélekedett, hogy a projekt a munkaerő mobilitás kérdésében megoldást kínál, s a későbbiekben más szakterületekre is ki lehet terjeszteni.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.