brusszel


A vártnál kevesebb adóbevétel EVA-ból

Figyelő Online
2012.08.23  08:43   
mail
nyomtatás
Egyszerűsített vállalkozói adóból (eva) júliusban 32 milliárd forint, az első hét hónapban így 70,5 milliárd folyt be a költségvetésbe a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartási adatai szerint.
A szaktárca adataiból kitűnik, hogy a 2012. júliusi 32 milliárd forint összegű eva-bevétel 12 százalékkal marad el a tavaly júliusitól.

A csökkenésben két hatás együttesen érvényesült, egyrészt kisebb lett az adóalanyi kör, másrészt 2012. január 1-jével az eva kulcsa 30 százalékról 37 százalékra emelkedett - áll az NGM magyarázatában. Az év első hét hónapjában az evás körbe tartozó vállalkozások összesen 70,5 milliárd forint adót utaltak át, szemben az előző év hasonló időszakában befizetett 82,6 milliárddal, illetve a 2010. évben regisztrált 87,1 milliárd forinttal.Az idén még kétszer fizetnek evát a vállalkozások.

A módosított előirányzatban 225 milliárd forint bevétel szerepel a 2012-es költségvetésben, ami azt jelenti, hogy az eddigi befizetések több mint kétszeresének kellene teljesülnie a hátralévő időszakban. A múlt évi csökkentett előirányzat 180,1 milliárd forint volt, a teljesítés viszont csak 172,3 milliárd forint. Az eredeti 2012. évi költségvetés 208,5 milliárd forinttal készült, s a további évekre is eva-emelkedéssel számolt: 2013-ra 224,4, 2014-re 242,8 milliárd forintot tervezett a kormány.

Noha a munkahelyvédelmi akcióterv tartalmaz olyan elemeket, amelyek egy része az egyszerűsített vállalkozói adóval szemben kínál egyes adózók számára kedvezőbb alternatívát, nincs szó ennek az adónemnek a megszüntetéséről - közölte Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára az államháztartás júniusi mérlegének publikálását követő online tájékoztatón.
MTI
mail
nyomtatás
címkék: Pénzügyadóeva

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.