brusszel


Alaptőkét emelt az állami mobilszolgáltató

Figyelő Online
2012.08.24  14:10   
mail
nyomtatás
A cég alaptőke-emelése egy júniusi közgyűlés eredményeképpen megtörtént, amint azt a cégbírósági adatok is alátámasztják – közölte az MPVI Mobil Zrt. sajtóosztálya az MTI érdeklődésére azt követően, hogy pénteken a Világgazdaság közölte, a negyedik mobilcég 14,1 milliárd forintos alaptőke-emelését hajtott végre
A cégbírósági adatok szerint az emelés még július elején történt. Az emelés nem készpénzben, hanem vagyoni értékű jogok átadásával valósult meg.A lap információi szerint a társaság tulajdonosai, a Magyar Posta (10 százalék), a Magyar Villamos Művek (45 százalék) és az MFB Invest (45 százalék) a részesedések arányában juttatott vagyoni jogokat a negyedik mobilszolgáltatónak: a posta például azt, hogy a logisztikai járművein hirdethet az MPVI, a postákon pedig előfizetőket gyűjthet. A másik két cég frekvenciahasználati jogokat adott át. Az MPVI Zrt. sorsát azonban nemcsak a tulajdonosok határozzák meg, hanem az a várhatóan szeptember 3-án meghozandó bírósági döntés is, amelyik az új mobilszolgáltató frekvenciahasználatára vonatkozik.

A bíróság ugyanis július elején halasztás miatt nem módosította, illetve hagyta helyben azt a korábbi elsőfokú döntést, amely megtiltotta, hogy használatába vegye a cég azokat a frekvenciákat, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) árverésén nyert el az év elején. A frekvencia-árverés végeredményét a már piacon lévő mobilszolgáltatók támadták meg. Az új piaci szereplőnek az eredeti pályázati kiírás szerint 2012. december 31-ig kell megindítania saját szolgáltatását Budapesten, ágazati szakértők azonban eddig is úgy vélekedtek, igen valószínűtlen, hogy a társaság év végéig ki tudja építeni az ehhez szükséges hálózatot.

A céget alapító konzorcium a mobilszolgáltatáshoz elnyert blokkokért nettó 10 milliárd forintot fizetett. A hálózat kiépítése további tízmilliárdokba kerül, így ha a bíróság az MPVI-nek ad zöld lámpát, a tulajdonosoknak várhatóan hamarosan újabb tőkeemelést kell végrehajtaniuk.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200