Volt olyan vélemény is, hogy „az IMF-nek az a problémája, hogy nem igazán tud mit kérni", hacsak nem fogja felvállalni bizonyos tőkés csoportok érdekeit. Továbbá, hogy a magyarok nem szeretik, ha beleszólnak az ügyeikbe, hogy „Brüsszel problémái nem a miénk".

Álláspontunk szerint a tárgyalásokkal kapcsolatban ezek a reakciók azért nem állják meg a helyüket, mert a nemzetközi szervezetek a világgazdasági válság kezelésének tanulságaival már új felfogást képviselnek. Nemcsak a gazdaság változott meg, hanem a politikai-gazdaságpolitikai irányítás, és ennek részeként a közgazdaságtudomány is. A hazai politikusok és a közgazdászok közül sokan még nem követik ezt az új gondolkodásmódot, és ebből fakadhatnak a félreértések. A világgazdaság működését meghatározó globális intézmények már nem a neoliberális közgazdasági elvek alapján működnek.

A gazdaságpolitikai irányváltást a szakma jelezte. Joseph Stiglitz a pénzügyi és a reálszektor közötti diszharmóniaként értékelte a válságot. Legutóbbi, Freefall címmel 2010-ben az Egyesült Államokban megjelent könyvében egy új gazdaságpolitikai intézményrendszer létrehozását sürgette, amely nagyobb összhangot teremt a pénzügyi folyamatok és a termelés között. Nem tagadja a pénzügyi intézmények szükségességét, mindössze az elmúlt korszak egyoldalúságainak megszüntetését szorgalmazza.

Paul Krugman és Richard Layard, a LSE két neves professzora néhány hete indított útjára egy kiáltványt a közgazdászok körében a megszorítások ellen. A kiáltvány aláírói két neoliberális közgazdasági alapvetést cáfolnak. Egyrészt tagadják, hogy a megszorítások és a magas kamatláb teremti meg a piacok bizalmát - szerintük éppen ellenkezőleg, a fejlődési stratégia, a globális gazdaságélénkítési tervek állítják helyre a gazdálkodók hitét. Másrészt elutasítják, hogy a piacoknak, a gazdasági szereplőknek maguknak kellene kiküzdeniük a fejlődési modellt - a közgazdászok szerint megkerülhetetlen a világos és következetes gazdaságpolitikai irányítás.

Ennek célját többek között Benjamin Friedman, a Harvard Egyetem közgazdász professzora fogalmazta meg magyarul is megjelent Jólét és erkölcsösség című könyvében. A gazdasági fejlődés és növekedés értelme az erkölcsi rend, a közösségi értékek, a szabadság és a demokrácia tisztelete és védelme. Olyan gazdálkodói kultúrát kell kialakítani, amely mindezt segíti, tehát, a növekedés hozzájárul a toleráns értékrend érvényesüléséhez. A stabilitás és a növekedés új aránya alakul ki.

A politikai gazdaságtani alapelvek tehát jelentősen megváltoztak. Megváltozott a profit tartalma és forrása. A hosszú távú profitszempont vált dominánssá a rövid távúval szemben. A hosszú táv pedig ma már azt is jelenti, hogy a profit a közjó szolgálatának a jutalma, a társadalom, a kultúra és a civilizáció fenntartása érdekében végzett tevékenység a profit alapvető forrása. A neoliberalizmus ezt az összefüggést tagadta, általában sem fogadta el a közjót, mint a gazdasági élet mozgatórugóját, azt üresnek és tartalmatlannak tekintette. A logikájába nem fért bele, ezért a gazdaságpolitikája nem tudott mit kezdeni ezzel a fogalommal. Ma már a hosszú távú gazdaságpolitikai elvek elsődlegesek a gazdasággal szemben.

A neoliberalizmus a gazdaság és a piac önszabályozó erejét tekintette meghatározónak, öncélú elsődlegességéből indult ki, a piacot fontosabbnak tekintette a jogállamnál. A jogállam feltétel nélküli intézmény. A globális értékrenden alapuló politika elsődleges a gazdasággal szemben. A neoliberalizmus a munkaerő áru jellegét hangsúlyozta, a bérrabszolgaság hagyományát. Ennek a modernizált változata az antiszociális piacgazdaság, amikor a tisztességtelen verseny érvényesül a munkaerőpiacon is. Ez nem fér össze a jogállami intézményrendszerrel, a foglalkoztatáspolitika az állampolgári létet szolgálja.

Globális gondolkodás érvényesül a gazdasági tervezésben. Nem tartható tovább a világpiac öntörvényűségének a felfogása sem. Globális gazdaságpolitikai intézményrendszer épült, és már ez szabályozza a világgazdasági folyamatokat. Az ágazati arányokat is globális méretekben tervezik és szervezik, a világpolitikában és a világgazdaságban a harmonikus rend kialakítása a fő feladat. Nem arról van szó, hogy világméretű birodalom jönne létre, a globalizáció a globális partnerségen alapszik. Az igaz, hogy Magyarország ne legyen gyarmat, de ezt senki nem is akarja.

A közgazdász szakma fejlődése világosan mutatja, hogy le kell zárni a teremtő rombolás időszakát, mert új korszak kezdődött el a világpolitikában és a világgazdaságban. Ami a teremtő rombolás szelleméből megmarad, az a szélsőjobboldali szellemiséget kiszolgáló gazdálkodói kultúra ellen irányul. Ez a globális partnerség és a felzárkóztatás korszaka, amihez a felvilágosult, nyugati értelemben vett konzervativizmusra és a szociáldemokráciára, és ezek együttműködésére is szükség van. Ennek érdekében először is elválik egymástól a szélsőjobboldali áramlat és a konzervativizmus. Ez már az idézett Joseph Stiglitz gondolatmenetéből következik, mert következetesen ragaszkodott az erkölcsi értékek érvényesítéséhez a gazdaságban.

A konzervativizmus azonban csak akkor képes szembefordulni a szélsőjobbal, ha partneri viszonyba lép a szociáldemokráciával. Ez azt jelenti, hogy középtávon a szociáldemokrata irányzat fogja formálni a gazdaságpolitikát, hasonlóan ahhoz, ahogy az elmúlt húsz-huszonöt évben a neokonzervatív gondolkodás volt a meghatározó. Ez nem jelenti a politikai szabadság elvesztését. Alaptalan az a félelem a konzervativizmus részéről, hogy a vezető szerep átadása esetén elvesztené a szabadságot (ez az aggodalom kiolvasható Friedman könyvéből). Ez már csak azért sem következhet be, mert a szociáldemokrácia és a konzervativizmus versengő együttműködése az átfogó politikaelméleti keret. Ennek fontosságára az Európai Unió szempontjából Alberto Alesina hívta fel a figyelmet Európa jövője című munkájában. Alesina szerint a teljesítményelv és a szociális modell nem kerülhet szembe egymással, és ehhez a két politikai irányzat együttműködésére van szükség.

Ez természetesen nem csak európai kérdés. A globalizáció jelenlegi szakaszában a globális partnerség kiterjed a világ egészére. Fareed Zakaria a magyarul is megjelent A poszt-amerikai világ című munkájában írta le a globális partnerségen alapuló együttműködési rendszert. Ez csak akkor lehetséges, ha a világon egységes értékrend, a biztonság, szabadság, demokrácia, jólét érvényesül, ebben egyetértenek a nemzetközi kapcsolatok szakértői. Ezek a politikai gazdaságtani következtetések szűrhetők le a globalizáció közgazdaságtani elméletének szakirodalmából. Mindezzel együtt elismerjük a neoliberális korszak szükségszerűségét.

A felzárkóztatás programjának két, egymással szoros kapcsolatban álló vonatkozása van. Fel kell számolni a rombolás szellemi irányzatát. Ez Magyarországon a szélsőjobboldali mozgalmak és azok gazdasági bázisa elleni fellépést jelenti. Nemcsak a szűk, pártpolitikai mozgalmakról beszélünk. Létezik olyan vállalkozói kör Magyarországon, amelyik érdekelt a nacionalizmus, a kirekesztés fenntartásában, amelyik nem tud felzárkózni a globalizáció követelményeihez, és ezért támogatja a bezárkózást. Nyilvánvaló, hogy az ezzel a körrel szemben alkalmazott megszorítás teljesen helyénvaló, a növekedés forrása nem lehet a bezárkózás. Ez az irányzat nemzetközi színtéren sem játszik meghatározó szerepet. Nem tekintjük érvényesnek azt a tételt, hogy figyelni kell a szélsőjobbra. Minden ország igyekszik felszámolni a szélsőséges mozgalmait különböző eszközökkel. Magyarország sem tehet mást, mert a belső és a regionális stabilitást ez a szubkultúra veszélyezteti. A felszámolásban lehet támaszkodni a külföldi partnerek segítségére, mert nincs olyan jelentős erő ma a világpolitikában, amelyik Magyarország politikai és gazdasági instabilitásában lenne érdekelt.

Elkerülhetetlen egy, a globalizációhoz jobban illeszkedő szemléleti és világnézeti megújulás. Ehhez a szakfilozófiai eredmények is támpontokat adhatnak. A neoliberalizmus filozófia-ellenessége után a filozófia is felzárkózik újra a matematika mellé, mert a közgazdaságtan társtudománya. Semmilyen döntést sem lehet hozni bölcseleti alap nélkül. A neoliberalizmus egyik tragikus öröksége, hogy eltekintett a gondolkodás szabályaitól, törvényeitől, amit a bölcselet foglalt össze, és teret engedett az önkényes döntéseknek.

A filozófiai szakma érdeklődésének középpontjába a korai felvilágosodás került, mert ennek a hagyománya alkalmazható támasz a globalizáció második, kiteljesedő szakaszára, és ez a közgazdaságtudomány számára is fontos összefüggéseket hordoz. A neoliberalizmus ugyanis a szabadság részének tekintette a bűn választásának lehetőségét, és a szuverenitás fogalmát az önkényes döntés lehetőségeként fogta fel. Egyik állítás sem igaz, a szabadság az értékrend alkalmazásában, és nem annak megsértésében áll. A Descartes, Locke, Leibniz, Spinoza által felvetett egyik legfontosabb kérdés a szabad akarat használata, célja és értelme. A szabad akaratot azonban „nem lehet dicsérni vagy kárhoztatni". Az embernek „szilárd és állandó eltökéltséget kell éreznie magában ahhoz, hogy jól éljen vele, azaz, hogy mindig meg legyen benne az akarat" a legjobb választására. „Ez pedig nem más, mint az erény követése" - írja Descartes.

A semlegesség, a közömbösség csak a szabadság legalsó foka, a külső hatásoktól való függetlenség. A valódi szabadság ezzel szemben „azt jelenti, hogy egyáltalán nincs választás, mert vagy az értelem világossága, vagy az isteni kegyelem olyannyira meghatározza az akaratot, hogy az egyedül helyes döntésnek nincs alternatívája" - írja Boros Gábor Descartes: A lélek szenvedélyei és más írások című kötetéhez írt bevezetésében. „Ha ugyanis mindig tisztán látnám, mi az igaz és mi a jó, sohasem mérlegelném, mit ítéljek, vagy mit válasszak, s így noha teljességgel szabad volnék, semleges nem lehetnék soha" - írja Descartes Elmélkedések az első filozófiáról című munkájában. A neoliberalizmus egyik alapelve volt a lemondás a tökéletességre való törekvésről.

A filozófusok, köztük Descartes is elismeri, hogy a jó választásához műveltségre, tudásra, folyamatos önfejlesztésre van szükség. Az öröklött, született nemességgel szemben igazi nemességre van szükség, amely az erényt feltétlennek tekinti. Az erény, az értékek feltétlensége idealizmus, és a globalizáció korában az idealizmusnak nincs alternatívája. Erő és igazság nem állítható szembe egymással, csak az igazságnak és az igazságosságnak alárendelt erő létezik. Ezen az elven működik a globalizáció intézményrendszere. A globális politikai színtér formálói ebben nem különböznek egymástól.
(Folytatjuk)

Gervai Pál közgazdász, filozófus, a Magyar Tudományos Akadémia Komplex jövőkutatási kutatócsoportjának tudományos munkatársa.
Trautmann László docens, a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Mikroökonómiai Tanszékének vezetője.

Kapcsolódó cikkek