brusszel


Kétmillió forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság a NIF-et

Figyelő Online
2012.08.27  17:23   
mail
nyomtatás
Másodszor semmisítette meg a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. által a közép-magyarországi infrastrukturális beruházásokhoz kapcsolódó geodéziai munkákra kiírt nyílt közbeszerzés végeredményét, és 2 millió forintra bírságolta az ajánlatkérőt - a határozat hétfőn jelent meg a Közbeszerzési Hatóság honlapján
A múlt év november végén megjelent ajánlati felhívás becsült értéke nettó 120 millió forint, a szerződés időtartama pedig 36 hónap volt. A forrása pedig az ERFA (Európai Regionális Fejlesztési Alap) Közlekedés Operatív Programja. A felhívásra 11 ajánlat érkezett, ebből kettő lett érvényes, ezek: az Art-Geo konzorciumé, illetve az Uvaterv-Unitef Constreal konzorciumé. Közülük az Art-Geo lett a nyertes. Az érvénytelennek minősített ajánlatok közül az Alba Geotrade Zrt. a KDB-hez fordult, amely megsemmisítette az eljárást lezáró döntést.

Ezt követően az ajánlatkérő további információkat kért az ajánlattevőktől, majd újra értékelte az ajánlatokat. Most már 4 ajánlat lett érvényes, ezek: az Alba Geotrade Zrt.-é, a Geosystem Kft.-é, a Roden Mérnöki Iroda Kft.-é, továbbá az Art-Geo konzorciumé. A nyertes most a Geosystem lett.

Jogorvoslatot újra az Alba Geotrade kért. Véleménye szerint a nyertes ajánlat érvénytelen volt. Ezt a KDB is megállapította, több ponton. Az egyik, hogy a nyertes az ajánlatában nem jelölt meg 10 százalék alatti alvállalkozót, majd az ajánlati kötöttség beállta után úgy nyilatkozott, hogy mégis bevon ilyen alvállalkozót. A 2 millió forint bírságot azzal indokolta a KDB, hogy a közbeszerzés értéke viszonylag magas, és a NIF-et egy éven belül már elmarasztalta a döntőbizottság. Ugyanakkor kisebbíti a jogsértést az, hogy újraértékeléssel orvosolható.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200