brusszel


Év végére ismét 11 százalékos lehet a munkanélküliség

Figyelő Online
2012.08.28  11:39   
mail
nyomtatás
Kedvezően változott május-júliusban a munkaerőpiaci helyzet a TakarékBank és az ING elemzője szerint, akik azonban úgy vélik, hogy év végére ismét 11 százalék közelébe kúszhat az állástalanok aránya. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a 15-64 évesek körében négy és fél éves csúcsra nőtt a foglalkoztatási ráta.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közölt adatai szerint az idén május-júliusban a munkanélküliek létszáma 459 ezer fő volt, ami 10,5 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett. A férfiak munkanélküliségi rátája 0,3 százalékponttal 11 százalékra nőtt, a nőké 0,9 százalékponttal 9,9 százalékra csökkent egy év alatt.

A KSH adatai szerint május-júliusban 3 millió 908 ezren voltak foglalkoztatottak, 76 ezerrel többen mint egy évvel korábban. A Nemzetgazdasági Minisztérium az adatokat értékelve hangsúlyozta: a kormányváltás óta nem látott mértékűre gyorsult a foglalkoztatottak számának két éve tartó emelkedése.Az NGM úgy véli, a nemrégiben meghirdetett Munkahelyteremtő Akcióterv biztosítja, hogy a magyar gazdaság képes legyen fenntartani azokat a pozitív munkaerő-piaci tendenciákat, amelyek a kedvezőtlen külpiaci környezet negatív hatásai ellenére a kormányváltás óta folyamatosan érvényesülnek.

Ráadásul az intézkedés sorozat éppen azokat a korcsoportokat érinti, ahol a legnagyobb problémák vannak a foglalkoztatás terén - fűzi hozzá a tárca.Suppan Gergely, a TakarékBank senior elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában kiemeli: a vártnál lényegesen nagyobb mértékű a munkanélküliségi ráta 10,5 százalékra történt csökkenése. A szakértő emlékeztet arra, hogy április-júniusban 10,9, az előző év azonos időszakában pedig 10,8 százalék volt az állástalanok aránya.

A foglalkoztatottak számának emelkedése főként a közcélú foglalkoztatásnak köszönhető a szakértő szerint. Ilyen erőteljes munkahelybővülés 2003-ban volt utoljára, amit akkor döntően a közszféra létszámnövekedése okozott, így most a foglalkoztatás elérte a válság előtti szintet - hangsúlyozta Suppan Gergely.Az aktívak száma egy év alatt több mint 71 ezerrel bővült, ami kedvező folyamatokat tükröz. Az aktívak számának növekedését a szigorúbb nyugdíjba vonulási feltételek és a rokkantnyugdíjak felülvizsgálata okozhatja, így a közeljövőbben tovább nőhet az aktívak száma. Szezonális hatásoknak köszönhetően a következő hónapokban tovább emelkedhet a foglalkoztatás, míg a szigorúbb feltételek miatt ennél kisebb mértékben csökkenhet a munkanélküliség - vélekedik a TakarékBank elemzője.

Suppan Gergely szerint az őszi hónapokban 10,3 százalékig csökkenhet a munkanélküliségi ráta, majd az év végére újra elérheti a 11,4 százalékot, míg az éves átlagos munkanélküliség – valamivel magasabb foglalkoztatás mellett – a tavalyinál kissé alacsonyabb, 10,9 százalékos lehet.Németh Dávid, az ING elemzője is pozitív meglepetésnek nevezte a munkanélküliségi ráta csökkenését, hozzáfűzte ugyanakkor, hogy ez a mérséklődés némi szezonális hatásnak, és a közfoglalkoztatásnak köszönhető.

Ugyancsak kedvező folyamatokat tükröz a szakértő szerint, hogy az aktivitási ráta egy év alatt egy százalékponttal nőtt. A kilátásokról Németh Dávid úgy vélekedett, hogy a mostani kedvező adatok ellenére idén érdemben nem csökken a munkanélküliségi ráta tavalyhoz képest, év végére 11 százalék közelébe emelkedhet az állástalanok aránya, éves átlagban pedig 11,1-11,2 százalék körül alakulhat.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.