brusszel


Hatvan új munkahelyet teremtett a BHG-ASZ Kft.

Figyelő Online
2012.08.28  14:17   
mail
nyomtatás
A bővítéstől a cég az árbevétel kétmilliárd forintos növekedését várja. A cég saját területén logisztikai területek létesültek, köztük csomagolóanyag tároló, kamionrakodó és darupálya épült, ezen kívül a meglévő gyárépületek új burkolatot, nyílászárókat kaptak, s kicserélték az alkatrészraktár, a raktár és az iroda tetőszigetelését.
Ligeti Ferenc projektmenedzser szerint a 372 millió forint összköltségű, építést- és infrastruktúrafejlesztést magában foglaló komplex beruházási projekthez a Regionális Fejlesztési Operatív Programból igényeltek támogatást. A projekthez az Új Széchenyi Terv keretében 148,8 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz jutottak. A fejlesztéshez kapcsolódóan a 2010-es 271 fős létszámhoz képest minimum 59 fős létszámbővítést vállalt a kft.

Jelenleg 330-340 között van a foglalkoztatottak száma, ami a tervek szerint tovább emelkedik. A BHG-ASZ Kft. a tavalyi hatmilliárdot meghaladó összeggel szemben az idén 8,5 milliárd forint árbevételt vár.Ligeti Ferenc elmondta, hogy a cég további két nagy projekten dolgozik. Az egyik technológiafejlesztésre, másik innovációra vonatkozik. Előbbi egy 670 millió forintos projekt, amelyhez már elnyertek 170 millió forint uniós támogatást.Az 1994-ben alakult BHG-ASZ Kft. fő tevékenységként gépjármű alkatrészeket, jármű- és járműalkatrész gyártáshoz kapcsolódó szerszámokat, illetve egyedi gyártóberendezéseket készít.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200