brusszel


Ezentúl másképpen indokolja döntéseit a Monetáris Tanács

Figyelő Online
2012.08.28  15:45   
mail
nyomtatás
Szeptember 25-től az Inflációs jelentés című kiadvány megjelenésének hónapjaiban részletes állásfoglalást tesz közzé a kamatdöntés hátterét bemutató közlemény helyett a jegybank - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a honlapján kedden.
A közlemény szerint az állásfoglalás összegzi a monetáris tanács értékelését a jelenlegi és a várható makrogazdasági folyamatokkal kapcsolatban, valamint kitér a monetáris politikai megfontolásokra és kamatpolitikai vonatkozásokra. A dokumentum egyúttal átveszi a jelentés összefoglalójának a szerepét is.

Az Inflációs jelentés további fejezeteit változatlanul az MNB szakértői jegyzik, így az azokban bemutatott részletes elemzések és előrejelzések a szakértők álláspontját tükrözik. Az állásfoglalást a kamatdöntés napján 15 órakor hozza nyilvánosságra a tanács. A korábbi gyakorlatnak megfelelően, szintén ekkor jelenik meg az inflációra és növekedésre vonatkozó alapelőrejelzés ábrája illetve annak sarokszámai. A változás az MNB Klubot — az Inflációs jelentést bemutató szakmai prezentációt — nem érinti. A tájékoztatás szerint az Inflációs jelentés által nem érintett köztes hónapokban a tanács továbbra is külön közleményben indokolja döntését, amelynek megjelenési rendje változatlan.

A 25 bázispontos kamatcsökkentésről itt olvashat részletesen.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.