brusszel


Ma este kiderül, kiket vettek fel a pótfelvételin

Figyelő Online
2012.08.29  08:39   
mail
nyomtatás
Ma este, várhatóan nyolc óra után hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási pótfelvételi ponthatárait; a mostani eljárásban több mint kilencezren adtak be kérelmet, a legfiatalabb jelentkező 1996-ban született, a legidősebb az idén lett 67 éves.
Az Oktatási Hivatal és az Educatio kft. közös tájékoztatása szerint a pótfelvételi eljárásban a 46 felsőoktatási intézmény által meghirdetett 2.588 képzésre összesen 9.428-an jelentkeztek. Közülük 7.365-en, vagyis a jelentkezők 78,12 százaléka e-felvételizett, 6.520-an alapképzést, 939-en pedig mesterképzést jelöltek meg. Az idén is a legtöbben a levelező képzést választották, összesen 4.531-en, emellett a fennmaradó jelentkezők nagy része - 4.294-en - nappali képzésre jelentkezett.

A felvételi döntésről az Oktatási Hivatal minden jelentkezőt levélben tájékoztat. Azokat, akik megadták a mobilszámukat, a ponthatárok kihirdetése után sms-ben is értesítik. A felvettek a felvételi határozatot és a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat szeptember elején a felsőoktatási intézménytől kapják meg.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.