brusszel


Egy csésze kávé Komáromi Zoltánnal

Figyelő Online - Torontáli Zoltán
2012.08.30  06:27   
mail
nyomtatás
Akár még kommunikációs előnyt is szerezhet a Samsung az Apple-lel folytatott szabadalmi perből. Most már papírja van arról, hogy egyedüli kihívója az amerikai piacvezetőnek - mondja az amerikai IDC, a legismertebb infokommunikációs piackutató cég magyar leányának ügyvezetője.

 

- Felbolydult a mobiltelefon-világpiac, miután a Samsungra az Apple egyes szabadalmainak megsértése miatt gigantikus bírságot róttak ki, és egyes modelljeit ki kell majd vonnia Amerikából. Milyen következményei lesznek az esetnek?

- Az ügy még nem lefutott, de ha marad a körülbelül 1 milliárd dolláros bírság, még az sem roppantja meg a Samsungot, ez tavalyi nettó nyereségének mintegy 8 százaléka. Kibírják, ráadásul az új zászlóshajót, a Galaxy S III-at a döntés nem érinti. Amerika ugyan nagyon fontos terep, de a világpiacnak csak a 30 százalékát adja. A lényeges kérdés az, hogy a dél-koreaiak fejlesztési stratégiája megváltozik-e. Elképzelhető, hogy a jövőben sokkal óvatosabbak lesznek, és ez már érdemi változást hozhat.

- Azzal érvelnek, hogy a döntés beszűkíti az innovációs lehetőségeket.

- Igen, ha elég ügyes a Samsung, akkor ebből kommunikációs előnyt is szerezhet. Most már papírjuk van arról, hogy egyedül ők lehetnek veszélyesek az Apple-re, vagyis egyedül ők vannak egy súlycsoportban a piacvezetővel.

- Mintha valóban ez lenne a helyzet. Tényleg kétszereplőssé szűkült a piac?

- Erősen, és a prémiumszegmensben mindenképpen. Az biztos, középtávon, vagyis két éven belül nem látszik, hogy bárki fel tudna zárkózni az élre, ehhez több időre lesz szükség. Ha viszont az Apple mostani győzelme a Google és az Android operációs rendszer ellen indított hosszabb háború első felvonása lesz, akkor előfordulhat, hogy az Apple kisebb versenytársai felkarolják a Windows mobil operációs platformját, és ez lényeges változásokat eredményezhet.

- Ezek alapján indokolt, hogy az Apple lett a világ legértékesebb tőzsdei cége?

- A befektetők az Apple-ben látják az iparág jövőjét. Mi az IDC-nél úgy értékeljük, hogy olyan alapvető változások zajlanak az információs technológiában, amelyre csak 10-15 évente van példa. A mobilitás, a felhőalapú szolgáltatások, az online közösségi alkalmazások és a nagy adatbázisok analitikájának terjedése jellemzi ezt a folyamatot, és ezekben az Apple jól teljesít. Ugyanakkor az is igaz, hogy manapság hiányoznak a piacról a hasonlóan jó sztorik, és ez felértékeli az Apple sikerességét.

- Nemsokára ki is jönnek az új iPhone-nal. Mit vár ettől, és egyébként milyen telefont használ?

- Az előzetesek alapján megerősödött bennem az a vélemény, hogy nem számíthatunk akkora technológiai ugrásra, mint a korábbi modelleknél, elsősorban a 3GS-nél. Nem lehet most akkorát dobni, mint pár éve. Egy SonyEricssont és egy BlackBerryt használok, a céges útmutatáshoz alkalmazkodva.

- Mit szól ahhoz, hogy az állam visszavenné az E.On magyarországi tevékenységét?

- Nehéz véleményt alkotni erről, amíg nem látszik a pontos célja a lépésnek. Ha az a terv, hogy a lakossági áramszolgáltatás önköltségi alapon lényegében nonprofit vállalkozás legyen, akkor arra számítok, hogy az iparág beruházási terhét sokkal inkább a vállalati előfizetők állják. Mert az világos, hogy az energetika nagyon beruházásigényes, tehát valahonnan a forrást elő kell majd teremteni. Az pedig, hogy az állam a tulajdonos, önmagában nem jelent sem jót, sem rosszat, inkább az eltérő vállalati menedzsmentkultúra kérdését veti fel.

- Tudni lehet önről, hogy kendózik, így az olimpia után pár héttel adódik a kérdés felkerülhet egyszer ez a sport az ötkarikás játékok programjába?

- A közeljövőben biztosan nem, mert ezt maguk a kendókák sem ambicionálják. Igaz, hogy a kendó egy sportos tevékenység, de sokkal inkább harcművészet. Csak az egyik utat jelenti a tudás egymással való összemérése, a többség a másik utat járja, vagyis a saját teljesítményét kell újra és újra felülmúlnia.

Névjegy
39 éves, nős, 4 gyermek apja
Végzettsége: villamosmérnök (Kolozsvári Műszaki Egyetem), közgazdász (Kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem)
Kedvencek
Film › spagettiwesternek és szamurájfilmek; Clint Eastwod rendezései Könyv › minden-evő, életrajzok és regények Zene › brit pop és alternatív rock, mezőségi népzene Hobbi › építészet, teakultúra (kínai, japán, tajvani vonulat)

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Nagy Szulejmán 
pénzügyi hadjáratai

A kaukázusi Krőzus nevét egyre gyakrabban hallani. Márciusban lesz 51 esztendős, de már komoly üzleti csatározásokat tudhat maga mögött.

E-testtartás-javító

Tizedik osztályos vállalkozási feladatból is nőhet ki sikeres startup. Legalábbis esélyes erre a WRU Companyre keresztelt diákcég Spiner nevű, testtartást javító kütyüje.

Nagyban játszik

Kedves buldózernek, a cirkuszi világ Bernie Ecclestone-jának tartják Guy Lalibertét, a Cirque du Soleil alapítóját.

top200