brusszel


GPS navigációt kaptak a mentők

Figyelő Online
2012.08.29  15:14   
mail
nyomtatás
A pesthidegkúti mentőállomás esetkocsijait, valamint egy augusztus elején feltört fővárosi mentőautót szerelt fel GPS-szel a II. kerületi önkormányzat szerdán.
Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester a két éve átadott hidegkúti mentőállomáson elmondta, hogy időről időre igyekeznek kisebb hozzájárulásokkal segíteni a mentők munkáját. Fontosnak nevezte, hogy a kerület esetkocsijait műholdas helymeghatározóval lássák el, mivel percekben mérhető segítség a dolgozóknak, ha pontos útvonalat kapnak.
A kerületvezető szólt arról is, hogy a városrész esetkocsijainak felszerelésével egy időben egy augusztus elején Budapesten feltört mentőautóban is pótolják a GPS-t. A polgármester több mint felelőtlennek nevezte a bűncselekményt, arra hivatkozva, hogy nemcsak a készülék értékéről van szó, hanem arról is, hogy az autó addig nem tud menteni, amíg helyre nem állítják.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta: országosan mintegy 740 mentőkocsi van, ezek körülbelül fele rendelkezik GPS-szel különféle felajánlásokból, illetve azáltal, hogy a dolgozók a sajátjaikat használják.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: mentők GPS

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.