brusszel


Egészségvédő tojás az EcoMotive Kft.-től

Figyelő Online
2012.08.30  14:57   
mail
nyomtatás
A tojásfeldolgozással foglalkozó bábolnai EcoMotive Kft. és partnere, az Adexgo Kft. hároméves fejlesztőmunkával olyan tojásokat képes előállítani, melyek fogyasztása csökkenti a koraszülés lehetőségét és a kettes típusú cukorbetegség kialakulását - közölte Orbán Tas, az EcoMotive ügyvezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Az egészségvédő tojások előállításának kifejlesztésére az EcoMotive Kft. és az Adexgo kft. összesen 120 millió forintot fordított, melyből 71 millió forint uniós pályázati támogatás volt. A források közel 40 százalékát a termelésben használható eszközök beszerzésére, míg a fennmaradó összeget kutatás-fejlesztésre fordították.

Az EcoMotive Kft. évente 70-90 millió tojást dolgoz fel, melyből teljes és sárgájára, illetve fehérjére szeparált tojáslét, valamint tojásport állítanak elő. Az alapanyag 80-90 százaléka magyar termelőktől származik. A társaság 20 főt foglalkoztat, 2011-ben 607 millió forintos nettó árbevételt értek el - mondta az ügyvezető. Orbán Tas elmondta, speciális takarmányokkal sikerült növelni a tojásban lévő pozitív élettani hatásokkal bíró összetevőket.

Az általuk "kismamatojásnak" elnevezett változatban a szokásos értékek kétszeresére növelték a folsav és hatszorosára az E-vitamin értékét. Ezek az összetevők állatkísérletekkel bizonyítottan a koraszülés elkerülésében játszanak szerepet és jobban felszívódnak, mint a tablettában szedett hatóanyagok. Az omega-3, illetve a CLA tojásokban a speciális takarmányoknak köszönhetően 18 szorosára nőtt a konjugált linolsav (CLA) mennyisége és ötszörösére emelkedett az omega-3 zsírsavak aránya, ezek csökkentik a vér koleszterinszintjét, illetve egészségvédő hatásúak. Az ügyvezető tájékoztatása szerint az egészségvédő tojások por és tojáslé formájában is elérhetők. Tervezik a termékek kiskereskedelmi forgalmazását, illetve külföldről tapasztaltak intenzív érdeklődést a fejlesztés iránt, olyan cégektől, akik további élelmiszeripari termékeket gyártanak.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.