brusszel


Többet vonatozunk

Figyelő Online
2012.08.30  16:05   
mail
nyomtatás
A MÁV-Start Zrt. az idei első fél évben növelte menetdíjbevételeit, több utast szállított, mint az előző év azonos időszakában és nőtt az átlagos utazási távolság is - közölte a vasúttársaság csütörtökön az MTI-vel
Az értékesítés nettó árbevétele 35,037 milliárd forint volt 2012 első fél évében, 245 millió forinttal, azaz 0,7 százalékkal több mint tavaly ugyanebben az időszakban, a társaság első félévi tervét pedig 1,157 milliárd forinttal, 3,4 százalékkal haladta meg. A teljes utaslétszám fél év alatt 800 ezerrel nőtt, 71,666 millió főre. A fizető utasok ezen idő alatt 68 millió kilométerrel többet utaztak, mint az előző év hasonló időszakában.A legkiemelkedőbb emelkedés a teljes árú menetjegyek értékesítésében mutatkozott, a bázishoz képest 13,1 százalékkal nőtt a bevétel, 10,474 milliárd forintot tett ki 2012 első fél évében. A tájékoztatás szerint erőteljes növekedés volt tapasztalható a nemzetközi utazásoknál is, a külföldi menetdíjbevétel a félévi tervhez képest 18,1 százalékkal nőtt.

A MÁV-Start Zrt. közleménye emlékeztet, 2011 őszén volt érzékelhető először, hogy megfordult az elmúlt évek kedvezőtlen vasúti utasvesztési folyamata, s tíz év után először nőtt azoknak a száma, akik a vasutat választották az utazásaikhoz. Tavaly az első nyolc hónapban mintegy 3 és fél millióval több fizető utast számlált a vasúttársaság, akik csaknem 160 millió kilométerrel többet tettek meg vonaton, mint az előző esztendőben.További, jelentős növekedést vár a személyszállító vasúttársaság az idei évre tervezett szolgáltatásfejlesztésektől és komfortjavító intézkedésektől - olvasható a társaság közleményében.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.