brusszel


Barroso: mindent meg kell tenni az euró megőrzéséért

Figyelő Online
2012.08.30  16:13   
mail
nyomtatás
Az Európai Központi Banknak és az euróövezet országainak mindent meg kell tenniük a közös valuta fennmaradásáért - mondta José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke az Alpbach konferencián csütörtökön.
Az Európa előtt álló problémákra nincs univerzális megoldás, az egyes országoknak folytatniuk kell a strukturális reformokat anélkül, hogy leépítenék a jóléti rendszert, és el kell mélyíteni az integrációt - hangsúlyozta az elnök az ausztriai gazdasági fórumon."Egyszerűen nem maradhatunk ott, ahol vagyunk, és pláne nem térhetünk vissza a korábbi status quóhoz" - mondta Barroso.

Hozzátette, hogy a további integráció nem ideológiai kérdés, hanem rendszerszintű követelmény. Barroso kitért a válság szociális dimenzióira is, kiemelve a fiatalkorúak munkanélküliségének kérdését. "A válság szociális kihatása éket verhet a politikusok és választóik és közvetve az Európai Unió és polgárai közé" - mondta.

A bizottság elnöke szerint az év végéig meg lehet teremteni a bankuniót, azaz az eurózóna bankjainak közös felügyeletét, és ezzel megtenni a "következő konkrét lépést az euróövezet jövőjébe vetett bizalom erősítése érdekében". A bizottság erre vonatkozó javaslatát szeptember 12-én terjesztik elő. Eredetileg szeptember 11. volt a kitűzött dátum, de így a javaslat közzététele egybeesne az Európai Parlament ülésével, amelyen Barroso értékeli az Európai Unió helyzetét.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.