brusszel


MÁSZ: segít az állattenyésztőkön az előrehozott támogatás

Figyelő Online
2012.08.30  16:19   
mail
nyomtatás
A Magyar Állattenyésztők Szövetsége (MÁSZ) üdvözli a kormány szerdai ülésén elfogadott, az állattenyésztők kárainak enyhítését célzó döntéseket, és úgy véli, az előrehozott kifizetéseknek köszönhetően levegőhöz juthatnak a gazdák.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerdán jelentette be, hogy a kormány 10 milliárd forint többlettámogatásról döntött az állattartók megsegítésére.

A MÁSZ csütörtöki közleményében kiemeli: a 20 százalékkal megemelt állatjóléti támogatás már többletpénzt jelent a sertés-, és baromfitartóknak, és a támogatás első két negyedéves részét várhatóan gyorsított eljárással hamarosan ki is fizeti a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH). A szövetség bízik abban, hogy a miniszterelnöki kabinet és a szakmai szervezetek között múlt héten folytatott magas szintű egyeztetés folytatódni fog annak érdekében, hogy a magyar állattenyésztés régóta remélt és szükséges talpra állítása megtörténhessen. A MÁSZ felhívja a figyelmet arra, hogy az állatbetegségek megelőzésre, illetve leküzdésére, valamint az állati hulla elszállítására és ártalmatlanítására nyújtott támogatás kedvezményezettje nem a gazda, hanem az állatorvosok, a diagnosztikai központok, illetve az állati fehérje feldolgozók. Itt az a sajátos helyzet alakult ki, hogy a szolgáltatás ára majdnem a támogatás mértékével drágult.

Ezeknél a jogcímeknél vannak még tartalékok a díjak további csökkentésére, ami ugyanakkor nem igényel többletforrást - vélekednek az állattartók. A szövetség javasolja továbbá a kérődző szerkezet-átalakítási támogatás kifizetésének előrehozását is a húsmarha és juhtartók megsegítése érdekében, hiszen az aszály súlyos terméskiesést okozott a szálastakarmányoknál. Az állattenyésztők emellett üdvözlik a kormánynak az ágazat hitelezésének javítására irányuló szándékát. A 6 éves futamidő, a 3 éves türelmi idő és az 50 százalékos kamattámogatás jelentős előrelépés, ugyanakkor a bankok egyelőre nagyon bizalmatlanok és túlságosan borúlátóak az állattenyésztéssel kapcsolatban - írja a MÁSZ, hozzátéve, hogy így nem juthatnak hitelhez azok a termelők, akiknek a legnagyobb szüksége lenne külső forrásra fejlesztéseikhez.

A ermelők eladósodottsága már most is tetemes, ez pedig gátja a bankok által kért fedezet - ingatlanok, termőföld, gépek - biztosításának. Az MFB forgóeszköz hitel konstrukcióját tenyészállat vásárlásra például eddig alig néhányan tudták igénybe venni a kereskedelmi bankok által támasztott előnytelen feltételek miatt - hangsúlyozza a MÁSZ.

A Terméktanácsok is üdvözölték a támogatást, erről bővebben itt olvashat.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.