brusszel


Dinnyeügy - Az érintettek szerint nem sértettek versenyjogot

Figyelő Online
2012.08.30  16:56   
mail
nyomtatás
Az érintett szervezetek és cégek továbbra is úgy látják, hogy nem sértettek versenyjogot. A megkérdezettek egy része azonban még nem kívánt reagálni arra, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított, mert úgy véli, hogy áruházláncok és szakmai szervezetek "vélelmezhetően megegyeztek a Magyarországon termesztett görögdinnye 2012. július közepétől alkalmazandó áraiban".
Csodálkozással és értetlenséggel fogadta Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) elnöke, hogy a versenyhivatal szervezetüket is bevonta a vizsgálatba. Az elnök szerint érthetetlen a kartellgyanú, hiszen a magyar dinnye promóciója kapcsán tartott véleménycserén árról szó sem esett, csupán szakmai kérdéseket vitattak meg. Hozzátette: a GVH a vizsgálat megindítása előtt, az adatgyűjtés során csak adatokat kért a FruitVeB-től, arról szó sem volt, hogy vizsgálná a szakmai szervezetet.

Simonka György (Fidesz) országgyűlési képviselő, a Magyar Dinnyeszövetség elnöke pedig arról beszélt, hogy a versenyhatóság akkor nem tett semmit, amikor az áruházláncok visszaéltek gazdasági erőfölényükkel. Most viszont vizsgálódik, amikor a magyar gazdák érdekeit kívánják érvényre juttatni. A szakmai érdekképviseleti szervezet vezetője jelezte: az érdekvédő tevékenységgel nem hagynak fel - bármennyi bírálatot is kapnak -, sőt azt a későbbiekben ki kívánják terjeszteni a magyar paprika és alma promóciójára is.

Fodor Attila, a CBA üzletlánc kommunikációs igazgatója elmondta: álláspontjuk változatlan. Korábban az MTI-nek elmondta: a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a "dinnye kerekasztalon" nem írt elő kötelező árat a gyümölcsre. Hozzátette: a szóban forgó megbeszélésen Budai Gyula, a VM parlamenti államtitkára arra hívta fel a jelenlévők, azaz a kereskedők figyelmét, hogy a magyar dinnyetermelőktől vásárolják meg a dinnyét, ha lehet. Emellett az ár kialakításakor tanúsítsanak önmérsékletet a szezon elején. Rögzített árról azonban nem volt szó - mondta akkor Fodor Attila.

Ha Gazdasági Versenyhivatal álláspontjára kíváncsi, vagy arr, hogy mely áruházláncok kerültek kartellgyanúba kattintson!
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.