brusszel


Már harmadik napja gyengültek a nyugat-európai tőzsdék

Figyelő Online
2012.08.30  19:01   
mail
nyomtatás
A befektetők az elmúlt másfél havi, meredek drágulás után némi profitkivétellel készülnek fel az esetleges csalódásra. Mindenekelőtt arra, ha az amerikai Fed elnöke pénteken mégsem tenne egyértelmű célzást további pénzügypolitikai enyhítésre. Még az Európai Központi Bank (EKB) is adós azokkal a várt intézkedésekkel, amelyeket egy hónapja ígért a bank elnöke az ellen, hogy egyes euróövezeti országokban a magas állampapírhozamok akadályozzák az EKB enyhe pénzügypolitikájának érvényesülését. Itt azonban a piacoknak várniuk kell legalább szeptember 6-ig, az EKB következő pénzügypolitikai értekezletéig.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,65 százalékos napi csökkenéssel 1.079,15 ponton zárt, négyheti mélyponton a múlt héten elért, 13 heti csúcs után, és 7,77 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.

Az eurót támogatta a nap folyamán a kínai kormányfő ígérete, amelyet vendégének, a német kancellárnak tett, hogy kellő kockázatelemzés mellett ezentúl is vásárolni fognak európai kötvényeket.

A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 24,08 pontos, 0,42 százalékos csökkenéssel 5.719,45 ponton zárt, 2,64 százalékkal magasabban, mint tavaly év végén. A múlt évet 5,55 százalékkal alacsonyabban fejezte be, mint 2010-et. A frankfurti DAX-30 115,08 pontos, 1,64 százalékos mínusszal 6.895,49 ponton végzett, 16,91 százalékkal az év végi értéke fölött. Tavaly 14,69 százalékkal csökkent. Párizsban a CAC-40 34,78 ponttal, 1,02 százalékkal 3.379,11 pontra süllyedt, ez 6,94 százalékkal jobb a múlt év véginél. Tavaly 16,95 százalékot esett. A milánói FTSE MIB-40 1,09 százalékot, a madridi IBEX-35 1,52 százalékot, az athéni ASE tőzsdemutató 1,83 százalékot vesztett. Varsóban a WIG20 0,38 százalékkal 2.227,08 pontra fogyatkozott, a Mol maradt 236,00 zloty. A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,80 százalékkal, az S&P-500-as is 0,80 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,97 százalékkal volt az előző záró alatt.

Az euró kitartott 1,25 dollár felett, estefelé 0,22 százalékkal kevesebbet ért a dollárhoz képest, mint szerda este. Svájci frankban kevéssel 1,20 frank fölött maradt, 0,01 százalékos napi gyengüléssel.

Az északi-tengeri Brent könnyűolajfajta este hordónként (159 liter) 112,63 dollárba került, 9 centes napi árnyereséggel. A gázolaj tonnánként 4,00 dollárral 982,50 dollárra drágult az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1.654,35 dollárba került a szerda esti 1.656,80 dollár helyett azonnali szállításra Londonban. Az arany árának folytatódó, lassú lemorzsolódása azt jelzi, hogy a befektetők már kevésbé bíznak a Fed pénzügypolitikai enyhítésében.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200