brusszel


Az Árkád lesz a legnagyobb

Figyelő Online
2012.08.31  13:25   
mail
nyomtatás
Márciusra elkészül az Örs vezér terén a 20 ezer négyzetméteres Árkád 2 bevásárlóközpont, jövő szeptemberre pedig megújul a 2002-ben átadott Árkád 1, így ezek együttesen a 68 ezer négyzetméteres bérbe adható kereskedelmi területtel az ország legnagyobb bevásárlóközpontjává válnak - mondta Knut Volquardsen projektigazgató, sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
Az ECE Projektmenedzsment Budapest Kft. fejlesztésében megvalósuló beruházás teljes költsége 80 millió euró, a fejlesztés 400-500 új munkahelyet teremt - tette hozzá Gyalay-Korpos Gyula, a fejlesztő ügyvezető igazgatója. A fejlesztő területfejlesztési szerződést kötött a beruházásnak helyet adó X. kerülettel. Ebben - egyebek mellett - kerékpárút, és kerékpártárolók építését vállalta magára, és 200 környékbeli lakónak kedvezményes parkolóhelyet ad éjszakára az Árkádban. A fejlesztéssel 1.620 autónak jut hely a bevásárlóközpontban, amelyet a forgalomhoz mérten megfelelőnek nevezett Gyalay-Korpos Gyula.

Turi Tamás bérbeadási igazgató elmondta, hogy az új épületrészbe költözik át az Interspar, a Hervis, a Libri, a Marionnaud, a Vodafone, és kétszeresére bővül a Deichmann. Az MTI kérdésére, hogy milyen a telítettsége az Árkád 1-nek és az Árkád 2-nek, az igazgató azt válaszolta, hogy magasabb, mint a tavaszi alapkőletételnél kommunikált 60 százalék, de pontosabb adat az átköltözés, és a felújítás miatt nem adható.

Az Árkáddal szembeni telken 400 férőhelyes P+R parkoló épül a kerület fejlesztésében - erről Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere beszélt a tájékoztatón. Az ECE 1965 óta foglalkozik bevásárlóközpontok fejlesztésével, tervezésével, megvalósításával, bérbeadásával és üzemeltetésével. Jelenleg a 16 országban üzemeltetett 183 bevásárlóközpont révén piacvezető az európai bevásárlóközpont-piacon. A 17.500 kiskereskedelmi bérlője - összesen mintegy hatmillió négyzetméter kereskedelmi területen - közel 19 milliárd eurós forgalmat bonyolít le évente. Magyarországon az ECE öt bevásárlóközpontot üzemeltet - Budapesten (2002), Pécsen (2004), Győrben (2006), Debrecenben (2008) és Szegeden (2011).
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Harmincmilliárd forintból épül újjá a Tőzsdepalota

Az aula, a kissé slampos, mégis decensen arisztokratikus találka- és munkahely, kihelyezett iroda és cukrászda, stábértekezletek és pletykafészkek hírbörzéje.

Értékrendbeli egyértelműségre törekszem

Kiváló művész címmel tüntették ki március 15-én Szarvas József színművészt, a Nemzeti Színház tagját.

Színes összművészet a 37. Budapesti Tavaszi Fesztiválon

Megannyi újdonság a Budapesti Tavaszi Fesztivál 140 programja közt, március 31-től három héten keresztül.

top200