brusszel


Lejtmenetben az ELMÜ

Figyelő Online
2012.08.31  19:11   
mail
nyomtatás
Az Elmű Nyrt. konszolidált adózott eredménye 6,856 milliárd forint volt 2012 első félévében, 38 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában, az áramszolgáltató társaság árbevétele 10,5 százalékkal, 110,51 milliárd forintra csökkent - közölte az Elmű pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) alapján készült konszolidált gyorsjelentés szerint a cégcsoport 12,24 milliárd forint üzemi eredményt ért el, amely 8 százalékkal kevesebb a tavalyi első félévinél. Mind az egyetemes szolgáltatói, mind a versenypiaci szegmensnél csökkent az értékesített mennyiség, továbbá az egyetemes szolgáltatás értékesítési átlagárának csökkenése is hozzájárult az árbevétel visszaeséséhez.

Az Elmű az év első hat hónapjában 2.250 gigawattóra áramot értékesített, 17 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A fizetett energiaadó összege 193 millió forint volt, 127 millió forinttal kevesebb, mint a bázisidőszakban. A változást az értékesített villamos energia mennyiségének csökkenése okozta.

Az első hat havi profit alapján az Elmű egy részvényre jutó nyeresége (EPS) 1.129 forintra csökkent az egy évvel korábbi 1.821 forintról. A társaság konszolidált saját tőkéje 127,7 milliárd forint volt 2012. június 30-án, a 2011. december végi értékhez képest 2,6 százalékkal csökkent. Az Elmű részvényei a Budapesti Értéktőzsde B kategóriájában forognak, a papír utolsó záróára 16.100 forint volt augusztus 28-án. Az elmúlt egy évben a részvény legmagasabb árfolyama 23.000, a legalacsonyabb 16.100 forint volt.
MTI
mail
nyomtatás
címkék: EnergiaElmű

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200