brusszel


Továbbra is gondot okoz a bankok rosszhitel-állománya Kínában

Figyelő Online
2012.09.03  13:17   
mail
nyomtatás
Továbbra is növekszik a kínai bankok nem teljesítő hitelállománya, a helyzeten az egyes tartományok nemrég bejelentett gazdaságélénkítési programjainak finanszírozása is tovább ronthat.
A tizenhat jegyzett kínai kereskedelmi bank közül hétnél nőtt a rossz hitelek teljes állományon belüli aránya az első félévben - derül ki a pénzintézetek belső jelentéseiből, amelyeket a China Daily napilap foglal össze. Bár sok banknak sikerült ezen hitelek növekedését egy százalékon belül tartani, a meglévő kitettségek komoly régiós és ágazati kockázatokra hívják fel a figyelmet.

A vállalati jelentésekből így például kiderül: a kis- és középvállalatoknak nyújtott hitelek a legkockázatosabbak, a rossz hitelek állományának növekedése pedig a kelet-kínai Csöcsiang (Zhejiang) tartományban a leggyorsabb. Az első félévben csak itt összesen 26,8 milliárd jüannel (965 milliárd forint), 75,9 milliárd jüanre (2,7 ezer milliárd forint) emelkedett a kérdéses hitelek aránya - jelentette korábban a sanghaji értékpapírpiaci szakújság. A kereskedelmi bankok javarészt még a gazdasági válság 2008-as kitörése utáni hitelfelvételi láz következményeit nyögik.

A kínai tartományok gazdaságuk fellendítésére nagyütemű építkezésbe és fejlesztésekbe kezdtek, projektjeiket túlnyomórészt banki hitelekből finanszírozták, amelyek visszafizetésével ugyanakkor a legtöbbjüknek azóta is problémájuk adódik a lassuló gazdasági környezetben, miközben a hitelek mögötti fedezet sem bizonyul elegendőnek. A lejárt hitelek aránya a Shanghai Pudong Fejlesztési Banknál 82, az első privát kereskedelmi banknál, a Minsheng Banknál 63, az Everbright Banknál 62 százalékkal nőtt - derül ki a banki jelentésekből. "A rossz hitelek gerjesztette válság az azok felvétele után három évvel jelentkezik legsúlyosabban, így az idén még a rossz hitelek arányának növekedésére számíthatunk" - mondta a China Daily napilapnak Vej Kuo-hsziong (Wei Guoxiong), a Kínai Ipari- és Kereskedelmi Bank (ICBC) kockázatelemzője.

A Kínai Banki Szabályozó Bizottság (CBRC) adatai szerint a nem teljesítő hitelek aránya a teljes bankrendszeren belül összesen 456,4 milliárd jüant (16,4 ezer milliárd forint) tett ki június végén, s arányuk nemcsak a kereskedelmi bankoknál, de más, állami kézben lévő, külföldi és vidéki bankok esetén is emelkedést mutatott. A rossz hitelek aránya sorozatban harmadik negyedéve nő, amire nyolc éve nem volt példa. A bankok hitelezési állományát a közeljövőben a kínai tartományi kormányzatok nagyszabású, gazdaságot élénkítő projekttervei is tovább terhelhetik, amelyeket augusztus végén jelentettek be. Így például a dél-kínai Kuangtung (Guangdong) tartomány egy ezer milliárd jüanes (36 ezer milliárd forint), 177 fő projektet tartalmazó programot tervez, a közép-kínai Csungking (Chongqing) és az észak-kínai Tiencsin (Tianjin) 1,5-1,5 ezer milliárdos (54-54 ezer milliárd forint) ösztönzésre készül, az ország egyik legszegényebbje, a dél-kínai Kujcsou (Guizhou) tartomány pedig háromezer milliárd jüant (108 ezer milliárd forint) költene, a többi között ökoturizmusra, nemzeti parkok létesítésére.

A Standard & Poor's hitelminősítő a bejelentések után rögtön óvatosságra intette Kínát a túlzott élénkítéssel kapcsolatban, mondván, a nem hatékony költés a kormány és a kereskedelmi bankok fizetési mérlegének gyengítésével a jövőbeli növekedést hátráltathatja.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.