brusszel


BÉT - A Fed elnökének beszéde határozta meg hétfőn is a kereskedést

Figyelő Online
2012.09.03  18:32   
mail
nyomtatás
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 78,32 pontos, 0,45 százalékos emelkedéssel, 17.592,14 ponton zárt hétfőn.
A részvénypiac forgalma 3,9 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője szerint Ben Bernanke Fed-elnök pénteki beszéde határozta meg a hétfői kereskedést is. Bernanke azt mondta, amennyiben a gazdaság állapota indokolja, azonnal beavatkoznak. Ezt már pénteken is fél százalék plusszal hálálta meg a piac a tengerentúlon, és egyelőre a nyugat-európai piacok is tartják viszonylag erősebb szintjüket. Bár inkább pozitív a hangulat, igazi lendület még nincs, a héten várható kamatdöntések kommentjei adhatnak további támpontot - mondta Sőre Balázs.

Nagy izgalmak nem voltak a piacon, a nagy papírok közül az OTP szépen tudott emelkedni, forgalma is a legnagyobb volt, ami az üzletkötő szerint annak tudható be, hogy még mindig a bankpapír mozog legszorosabban a nemzetközi trendekkel, s most már annyira kicsi a forgalom, hogy egy közepesen alacsony mennyiség is ki tudja emelni a "szürkeségből".

Megjegyezte: a szunnyadó piacon a kispapírok iránti érdeklődés tapasztalható, kedden érdemes lehet odafigyelni rájuk, mert ha az emelkedési ütem kitart, másfél-kétéves csökkenő trendek változhatnak meg, ami kis izgalmat hozhat a piacra.

A Mol ára 60 forinttal, 0,36 százalékkal 16.560 forintra csökkent, 392,1 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 51 forinttal, 1,42 százalékkal 3.630 forintra erősödött, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,40 százalékkal 422 forintra esett, forgalma 192,8 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 585 forinttal, 1,52 százalékkal 39.085 forintra nőtt, a részvények forgalma 321,0 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis ára 55,1 millió forintos forgalom mellett 130 forinttal, 0,78 százalékkal 16.700 forintra emelkedett.A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.041,53 ponton zárt hétfőn, ez 8,02 pontos, 0,78 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
MTI
mail
nyomtatás
címkék: PénzügyBÉT

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200