brusszel


Hasít a pozsonyi Volkswagen

Figyelő Online
2012.09.04  12:22   
mail
nyomtatás
Fennállásának legeredményesebb félévét tudhatja maga mögött a Volkswagen Slovakia, amely az év első hat hónapjában több mint kétszeresére növelte termelését az előző év hasonló időszakához képest - közölte az MTI pozsonyi irodájával Vladimír Machalík, a pozsonyi VW szóvivője kedden.
A vállalat gyártósorairól az első hat hónapban 209 400 gépkocsi gördült le, ami 122 százalékos növekedés az előző év hasonló időszakához képest. A vállalat bevétele éves összehasonlításban 43 százalékkal emelkedett az első félévben, és elérte a 3,44 milliárd eurót."2012 első hat hónapja a Volkswagen Slovakia 21 éves történetének legeredményesebb féléve volt" - mondta Albrecht Reimold, a pozsonyi VW igazgatótanácsának elnöke. Hozzátette: a rekorderedmény részben a New Small Family modellek gyártókapacitásának megnövelése, részben pedig az ott készülő sporthaszongépjárművek (SUV) hétnapos munkahétben való gyártásának köszönhető.
Az SUV családba tartozó modellek az idei év első hat hónapja során a gyártás 56, a New Small Family modellek pedig a 44 százalékát tették ki.A VW pozsonyi gyára jelenleg a legnagyobb gépkocsigyár Szlovákiában. A gyártás kezdete - 1992 februárja - óta több mint 3 millió gépkocsi készült el ott. A 8400 embert foglalkoztató vállalat bevétele 5,19 milliárd euró volt. A VW, amely 2011-ig 2,1 milliárd eurót fektetett be Szlovákiában, júliusban új karosszériaüzem építését kezdte meg Pozsonyban 600 millió eurós beruházással.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200