brusszel


Elbaltázták

Figyelő Online - Lambert Gábor
2012.09.06  06:27   
mail
nyomtatás
Az azeriekről sok minden elmondható, csak az nem, hogy rövid távra terveznek. Nincsenek kiszolgáltatva a demokráciák választási rapszodikusságának, az Alijev család – apa és fia – rövid megszakítással a szovjet idők óta felügyeli az urnákat. Így nem csoda, hogy amikor Ramil Safarov nacionalista baltás gyilkost, aki a NATO Partnerség a Békéért program keretében érkezett Magyarországra örményeket ölni, 2004-ben letartóztatták, Baku néhány hónapra rá nagykövetséget nyitott Magyarországon. Állhatatosan kilincseltek életfogytiglanra ítélt honfitársukért. Ki kellett azonban várniuk, míg Magyarországra beköszönt a keleti nyitás politikája. Kivárták.
Akit tehát felelős magyar politikusként meglepett az, hogy amikor a kitartó lobbizás célhoz ért, az azeri elnök egyből learatta annak gyümölcsét, az vagy jóvátehetetlenül naiv és ezért alkalmatlan, vagy finoman szólva „nem fedi fel a valóság minden részletét”.

Tovább hitelteleníti a hivatalos magyar álláspontot az erőtlen reagálás. Szánalmas tiltakozáson túl lapzártánkig még arra sem futotta, hogy meghatározatlan időre hazarendeljék a kinti nagykövetet. Legalább megőrzendő a látszatot, hogy tényleg palira vették az elmúlt hónapokban Bakuban tárgyaló magyar politikusokat, s nem előre lejátszott színjátékot tálalunk a külvilágnak.

A legszomorúbb, hogy pillanatnyilag mégis a teljes dilettantizmus a legmegnyugtatóbb magyarázat arra, miért avatkoztunk be egy súlyos regionális konfliktusba. Felvállalva azt is, hogy évtizedek óta először egy állam megszakítsa Magyarországgal a diplomáciai kapcsolatokat. Mert ha azeri kötvényvásárlás lenne a háttérben, aminek az előkészületeiről lapunk néhány hete számolt be, akkor lássuk: hol az a tál lencse, amiért az Orbán-kormány Moszkvától Washingtonig ismét ötpercnyi kétes hírnevet szerzett magának? Bakuban és Budapesten is egyelőre vehemensen cáfolják az árukapcsolást. Cinikusan szólva: talán tényleg, még csak ez sincs.

Csak egy újabb adalék a kormány nemzetközi megítéléséhez. Szerencsére, mint arról címlapsztorinkban is beszámolunk, Magyarországot egyre több külföldi fiatal nem elsősorban a nyugati médiában manapság rólunk közölt gazdasági és politikai hírek, hanem személyes élményei alapján ismeri. És tudják, hogy a nagy ugar mellett van egy az európai uniós sztenderdek szerint normális Magyarország is.

Ha legalább a történtek kijózanítanák azokat, akik hittel hirdetik, hogy a kemény IMF-kufárok helyett az önzetlen keleti partnerek bőségszaruiból fizetjük majd vissza adósságainkat, biztosítjuk az állam finanszírozását. Hogy Ázsiában tárt karokkal fogadják vissza a sztyeppék Nyugatra kalandozott fiait. Ez esetben lenne valami hozadéka az egész történetnek.

De illúziókat még e tekintetben sem érdemes táplálni. Mostantól szinte már nem is maradhat semmilyen illúziónk.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék: Azerbajdzsán

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Félelmek és tények

Lánczi Tamás személyes álláspontja

Családi pótlék itt és ott

Kiszelly Zoltán nézőpontja

Pontozással nyert az EU

Kína igen ügyesen Oroszországot használja fel saját érdekei előmozdítására

A holland választás tanulságai: „jó” populizmus és mélyreható vita

A hollandok elmúlt 15-20 éve azt mutatja meg nekünk, hogy az olykor késhegyre menő vitáknak komoly hozadéka van

top200