brusszel


A gyógyszeripar szerepe a nemzetgazdaságban

Figyelő Online
2012.09.06  16:29   
mail
nyomtatás
A tanulmányban szereplő, hazánkban működő gyógyszeripari nagyvállalatok 1 063,0 milliárd forint hozzáadott értékkel járultak hozzá 2010-ben a nemzetgazdaság teljesítményéhez, amely az ország összteljesítményének 4,7 százalékát jelenti - áll a Századvég Gazdaságkutató Zrt. „A Gyógyszeripar és Nemzetgazdaság" című kutatásában, amelyet ma a Figyelő egészségügyi szakkonferenciáján mutatott be.
A kutatás célja a gyógyszergyártók 2008-2010 közötti időszakban a magyar nemzetgazdaságra gyakorolt hatásának felmérése volt. A Századvég Gazdaságkutató felkérésére nemzetközi hátterű gyógyszergyártó társaságok hazai leányvállalatai, valamint a Magyarországon meghatározó termelőkapacitással rendelkező gyógyszergyárak, összesen 25 társaság vett részt a felmérésben.

Az elemzés elsődlegesen a magyar gazdaságban keletkező bruttó hozzáadott érték (Gross Value Added - GVA) számszerűsítésére koncentrált, mivel ez a mutató a gazdasági teljesítmény nemzetközileg leginkább elfogadott mércéje és ez képezi a bruttó hazai össztermék (Gross Domestic Product - GDP) számításának alapját is.

„Az általunk készített tanulmányból egyértelműen kiderül, hogy a gyógyszeripar jelentős kulcsszereplője a hazai nemzetgazdaságnak. Ezt igazolja az iparág kiemelkedő exporttevékenysége, foglalkoztatási mutatói valamint az a tény, hogy a kutatás-fejlesztés területére fordított költése alapján az innováció motorjának is tekinthető. Ezenfelül az egészségügyi ellátás színvonalának emeléséhez is kiemelkedő mértékben járul hozzá" - mondta Várkonyi Gáspár, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. operatív igazgatója.

A tanulmány megállapította, hogy a gyógyszeripari vállalatok által előállított minden egyes 100 forint a nemzetgazdaság más területein további 73 forintnyi hozzáadott érték létrejöttét támogatja. A vizsgált cégek 2010-ben közvetlenül 614,9 milliárd forinttal, közvetve pedig további 448,1 milliárd forint hozzáadott érték megteremtésével járultak hozzá a nemzetgazdasághoz. A szektor által közvetlenül előállított érték ráadásul folyamatosan bővült: a 2010-es adatok 14,5 százalékkal haladták meg a 2008-as értékeket.

A felmérésbe bevont vállalatok magyarországi tevékenységük révén összességében 110,2 milliárd forinttal gyarapították 2010-ben a költségvetés bevételeit: 133,1 milliárd forintot fizettek be az államnak adók, különadók és járulékok formájában, ezzel szemben 22,9 milliárd forintot igényeltek vissza áfa formájában. Az adatokból a Századvég Gazdaságkutató megállapította, hogy a gyógyszeripari szektor hozzáadott értékhez viszonyított adóterhelése 18,6 százalék volt 2010-ben.

A kutatás rámutatott továbbá arra, hogy a cégek teljesítménye, ezáltal a magyar gazdaság fejlődéséhez való hozzájárulásuk más területen is kiemelkedő. A Magyarországon termelőkapacitással rendelkező vállalatok intenzív és fokozódó exporttevékenységet végeznek, hazai munkaerő foglalkoztatásával előállított készítményeket értékesítenek az országhatáron kívül, amely szintén hozzájárul a gazdaság fejlődéséhez. A Századvég Gazdaságkutató megállapítása szerint az ágazat a kutatás-fejlesztésben is élen jár. A vizsgált társaságok éves szinten az árbevételük 11,5 százalékát, mintegy 70 milliárd forintot fordítottak 2010-ben kutatás-fejlesztésre, amely érték EU-s szinten is magasnak mondható.

A felmérés kitért a foglalkoztatási adatok elemzésére is. A kutatásba bevont 25 cégnél 2010-ben összesen 14.393 fő dolgozott, 65 fővel több, mint 2008-ban. A szektorban tehát más ágazatokkal ellentétben a gazdasági válság ellenére sem csökkent a foglalkoztatottak száma 2010-ig. Ennél is jelentősebb tény azonban, hogy az iparág tovagyűrűző hatások révén további 29.019 főnek biztosított munkalehetőséget 2010-ben a magyar gazdaságban.

Bogsch Erik, a MAGYOSZ Elnöke, a konferencia zárásaként összegzésében kihangsúlyozta, hogy a kutatásba bevont gyógyszeripari vállalatok igen jelentős foglalkoztatók, 2010-ben több mint 14 000 embernek biztosítottak munkát, valamint a cégeknél létesülő 10 munkahely további 23 állás létrejöttét teszi lehetővé a magyar gazdaságban. A gyógyszeripar multiplikátor hatása a nemzetgazdaság egésze vonatkozásában érezteti pozitív hatását. Kiemelte továbbá, hogy az érintett vállalatok igen jelentős innovációs potenciált is jelentenek, 2010-ben a nemzetgazdasági átlag nyolcszorosát fordították kutatás fejlesztésre. Ennek az innovációs potenciálnak a megőrzése stratégiai jelentőséggel bír az ország gazdasági növekedése és jövője szempontjából.

Leitner György, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyógyszeripari vállalatok 1 063 milliárd forintnyi teljes hozzájárulása a nemzetgazdaságban előállított hozzáadott értékhez közel ötszöröse a társadalombiztosítás által a járóbeteg-ellátásban felhasznált gyógyszerkiadásoknak, mely 2012-ben a GDP 0,8%-a alá esik és ezzel az EU sereghajtójává válunk. Megjegyezte, hogy a gazdasági előnyökön túl a gyógyszeripar a lakosság egészségi állapotának javulásához is jelentős mértékben hozzájárul, egészségesebb, hosszabb életet biztosítva minden magyar ember számára. Legvégül kiemelte, hogy a színvonalas hazai ellátáshoz és az iparág hosszú távú, fenntartható működéséhez állandó párbeszéd és kiszámítható iparági stratégia szükséges.

A statisztikai mutatókkal jól mérhető gazdasági hatások (hozzáadott érték, foglalkoztatás, adóbevételek) mellett a Századvég tanulmánya rámutatott arra is, hogy a vállalatok továbbgyűrűző-hatásukkal is segítették a magyar gazdaság és az egészségügyi ellátórendszer működését, fejlődését.

 


mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.