brusszel


A gyógyszeripar szerepe a nemzetgazdaságban - Képgaléria!

Figyelő Online
2012.09.06  18:47   
mail
nyomtatás
A hazánkban működő gyógyszeripari nagyvállalatok 1 063,0 milliárd forint hozzáadott értékkel járultak hozzá 2010-ben a nemzetgazdaság teljesítményéhez, amely az ország összteljesítményének 4,7 százalékát jelenti - áll a Századvég Gazdaságkutató Zrt. „A Gyógyszeripar és Nemzetgazdaság" című kutatásában, amelyet ma a Figyelő egészségügyi szakkonferenciáján mutatott be.
Nógrádi Tóth Erzsébet, a Figyelő egészségügyi szerkesztője, Kaló Zoltán, az ELTE Egészség-gazdaságtani Kutató Központ vezetője, és Cserháti Péter, az EEMI helyettes államtitkára.
Lantos Csaba, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. igazgatósági tagja.
Weinhardt Attila, a Portfolio.hu makrogazdasági elemzője.
Középen Christophe Gourlet, a Sanofi-Aventis vezérigazgatója, mellette Leitner György, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnöke.
Kamasz Melinda, a Figyelő Trend főszerkesztője, a Figyelő főszerkesztő-helyettese.
A konferencia résztvevői. Előtérben Bogsch Erik, a Richter vezérigazgatója.
Kaló Zoltán, az ELTE Egészség-gazdaságtani Kutató Központ vezetője.
Középen Gerendás János, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságtervezésért felelős helyettes államtitkára.
Beke Zsuzsa, a Richter kommunikációs igazgatója és Bogsch Erik, a Richter vezérigazgatója.
Kaló Zoltán a konferencia szünetében.
Ádány Róza professzor, a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kar Megelőző Orvostani Intézet igazgatója.
A konferencia elnöksége.
A hallgatóság.
A konferencia közönsége.
Újságírók és orvosok hallgatják az előadásokat.
Cserháti Péter, az EEMI helyettes államtitkára.
Hallgatóság.
Gerendás János, az NGM helyettes államtitkára.
Várkonyi Gáspár, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. operatív igazgatója.
Vendégek a konferencián.
Várkonyi Gáspár előadást tart.
Szepesi András, a Magyar Kórház főszerkesztője kérdez.
Az elnökség és a helyettes államtitkárok.
Leitner György összefoglalója.
Leitner György és Bogsch Erik - együtt a gyógyszeripar vezetői.
Gerendás János és Leitner György a konferencia szünetében.
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.