brusszel


Tokiói tőzsdezárás: öt hónapos csúcs

Figyelő Online
2012.09.07  08:59   
mail
nyomtatás
A tokiói értéktőzsde irányadó mutatója öt hónapja a legnagyobb emelkedéssel zárt pénteken azután, hogy az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön ismertette új államkötvény-vásárlási programjának feltételeit és módszereit.
Erősítette a befektetői derűlátást a csütörtökön közölt kedvező heti és havi amerikai foglalkoztatási adat is.
A börze irányadó Nikkei225 indexe 2,2 százalék (191,08 pont) emelkedéssel, 8.871,65 ponton zárta a hét utolsó kereskedési napját.
A tőzsdemutató 0,4 százalékkal erősödött a héten az előző két hét veszteség után.A részvények szélesebb körét felölelő Topix index 2,3 százalékkal, 735,17 pontra emelkedett pénteken.
Pénteken a szöuli Kospi index 2,6 százalékos emelkedéssel zárt. A térségben még nyitva tartó sanghaji börze 3,85 százalékos pluszban állt a tokiói tőzsdezáráskor.
Pénteken 8 óra körül az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 4 cent csökkenéssel 113,45 dolláron állt.
Az elemzők arra számítanak, hogy a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók stagnálással kezdik a hét utolsó kereskedési napját.
A New York-i értéktőzsdék irányadó mutatói az elektronikus kereskedésben szerény emelkedésre álltak a tokiói tőzsdezáráskor.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200