brusszel


Hány fesztivált bír el még Magyarország?

Figyelő Online
2012.09.09  08:02   
mail
nyomtatás
Az elmúlt tíz évben több mint évi 1,7 milliárd forintot költött az állam a fesztiválokra, de a fesztiválszervezők szerint évi 3,5 milliárdos összeg biztosíthatná a biztos működést az önálló arculatú rendezvényeknek. A központi büdzsének viszont az olyan nemzetközileg is jelentős fesztiválok hozhatnak jelentős többlet bevételt, mint a Sziget, de a legnagyobb hazai rendezvény már hat éve nem is pályázik állami támogatásra.
Nemzetgazdasági szempontból csak a külföldön is jegyzett fesztiváloknak van jelentőségük, a hazai fesztiválok túlnyomó többsége viszont legfeljebb regionális szinten fejti ki gazdasági hatását - véli Indra Dániel a KPMG munkatársa. Ennek ellenére az olyan rendezvények, amelyek sok külföldi turistát is vonzanak, jelenleg részben kapnak állami támogatást. Gerendai Károly, a Sziget Kft. tulajdonosa például lapunknak elmondta, hogy ez volt a hatodik olyan Sziget, aminek a megrendezéséhez nem kértek állami támogatást.

Egyrészt annyira szűkösek a keretek, hogy egy ekkorra költségvetésű rendezvény esetében érdemi támogatást egyszerűen lehetetlen kapni, másrészt a pályázati támogatási rendszer sajnos nem elég gyakorlatias, így sok esetben már egy megvalósult esemény után jut egy-egy fesztivál az elnyert összeghez. Emiatt - az amúgy sem számottevő - összeg nem tud sem a tervezésnél, sem a megvalósításnál segíteni, fogalmazott Gerendai.

Fesztivál

Megítélt összeg

1.

A XII. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) megrendezésére

45 000 000 Ft

2.

A Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál 2012. évi megvalósítására

30 000 000 Ft

3.

A XII. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) megrendezésére

30 000 000 Ft

4.

A 22. Mediawave Nemzetközi Film És Zenei Fesztivál 2012. évi megrendezésére

30 000 000 Ft

5.

A 2012. évi Armel Operafesztivál megrendezésére

30 000 000 Ft

6.

Az V. Ördögkatlan Fesztivál megrendezésére

27 000 000 Ft

7.

'Bartók + Puccini 2012' Miskolci Operafesztivál megvalósítására

25 000 000 Ft

8.

A 2012. évi Savaria Történelmi Karnevál megrendezésére Szombathelyen

25 000 000 Ft

9.

A 9. Veszprémi Ünnepi Játékok (Veszpremfest) megrendezésére

25 000 000 Ft

10.

Könyvtárak Összefogása a Társadalomért 2012 című országos rendezvénysorozat lebonyolítására

22 500 000 Ft



A regionális fesztiválok viszont, amelyekre jellemzően csak magyarok látogatnak, nem generálnak többletbevételt a költségvetésnek. Azok az emberek, akik ellátogatnak a Művészetek Völgyébe, vagy a Hegyalja Fesztiválra, valószínűleg otthon is elköltenék azt a pénzt, amit a fesztiválra szántak - fogalmazott Indra Dániel, aki szerint a helyi gazdaság számára kifejezetten előnyös lehet egy-egy fesztivál. Arra a pár napra ugyanis felpörög a turizmus, és mint ahogyan azt Kapolcs példája is mutatja, egészen kis falvak is ismertté válhatnak. A fesztivál nagy mérete nem feltétlenül jelent hatalmas hasznot - figyelmeztetett a szakértő, aki példaként a Kaposvári Kamarazenei fesztivált említette, amely a kis méret ellenére sok külföldit is Somogyba csábított és ezáltal jelentős külföldi költést generált a régióban.

Három és fél milliárd kellene

A kisebb fesztiválok esetében teljesen lehetetlen, hogy nyereséggel zárjanak - fejtette ki a Figyelőnek Márta István, a Magyar Fesztiválszövetség elnöke. Általában az állami támogatás adja a fesztiválok költségvetésének 50-60 százalékát, a többit a rendezőknek kell valahogyan összegyűjteniük az önkormányzattól, a jegybevételekből, valamint az utóbbi években szinte teljesen elmaradó szponzori pénzekből.

A Nemzeti Kulturális Alaptól idén majdnem ötszáz fesztivál kapott támogatást több mint másfél milliárd forint összegben. Pedig egy 2009-es tanulmány szerint az összes fesztiválkiadás negyede-ötöde adóbevételként landolhat a költségvetésben. Ez az arány csökkenhet idén, miután a parlament még a tavaszi ülésszakban megszavazta azt az előterjesztést, miszerint a legalább napi ezer fős vendéggel számoló fesztiválok 27 százalék helyett csak 18 százalékos áfát kell hogy fizessenek a jegybevétel után.

Év

Pályázat (db)

Megítélt összeg (Ft)

2003.

885

1 265 943 872

2004.

1 082

1 494 411 873

2005.

928

2 559 116 503

2006.

577

1 317 708 980

2007.

582

1 859 324 856

2008.

470

2 296 638 250

2009.

415

1 473 967 073

2010.

505

2 227 806 005

2011.

560

1 328 781 723

2012. július 15-ig

457

1 375 290 375

Összesen:

6 461

17 198 989 510


Július 15. után még 300 milliót osztott atét az NKA


Márta István szerint ahhoz, hogy az önálló arculattal rendelkező fesztiválok stabilan működhessenek, évente 3,5 milliárd forintos állami támogatásra lenne szükség. A Fesztiválszövetség elnöke ugyanakkor még ennél is fontosabbnak tartaná a kiszámíthatóságot: javaslatuk szerint néhány fesztivál hároméves szerződést kötne az NKA-val, amelyben rögzítenék, hogy évente hány forinttal támogatja az állam a rendezvényt. Garantált támogatás, garantált minőségért. Azt pedig, hogy mely fesztiválok kerülnek majd ebbe a körbe, a fesztiválregisztrációs minősítési rendszer alapján lehetne eldönteni - tette hozzá.

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.