brusszel


A Thermofoam Felsőpakonyon terjeszkedik

Figyelő Online
2012.09.07  18:08   
mail
nyomtatás
Mintegy 200 millió forintos önrésszel és 100 millió forint uniós támogatással jön létre a Pest megyei Felsőpakonyon a Thermofoam Kft. megújuló energiákat hasznosító modern telephelye.
A vállalat nemcsak a gyárát telepíti Felsőpakonyba, hanem a teljes tevékenységét is: irodákat, raktárakat, kiszolgáló egységeket. A vadonatúj csarnok építésekor a legkorszerűbb anyagokat és technológiát alkalmazzák – mondta az ünnepélyes alapkőletétel kapcsán a cég tulajdonosa és ügyvezetője, Pirityi László. Az épület hűtését-fűtését geotermikus energia hasznosításával, a használati meleg víz temperálását napkollektorokkal, míg a mellékhelyiségek öblítését az összegyűjtött csapadék felhasználásával oldják meg.

Az új, 4.600 négyzetméter hasznos alapterületű épület várhatóan 2013 januárjára készül el, és a jelenlegi huszonkét munkahely további nyolccal bővül. A 2001-ben alapított, több mint 400 millió forint éves árbevételű Thermofoam Kft. polietilén és poliuretán habok, illetve polietilén fóliák feldolgozásával és applikálásával foglalkozik, amelyekből csomagolóanyagokat állít elő. Partnerei egyebek mellett az Audi, a General Electric és a Flextronics.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200