brusszel


Pluszban zárta a hetet a BUX

Figyelő Online
2012.09.07  18:29   
mail
nyomtatás
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 286,62 pontos, 1,60 százalékos emelkedéssel, 18.235,82 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen zártak az előző napihoz képest.

A magyar tőzsde követte az előző napi európai trendet, így pénteken már a BUX is jelentősen emelkedett. Hozzájárult az emelkedéshez, hogy a befektetők ismét bíznak az IMF/EU-megállapodás megszületésében - mondták el az MTI kérdésére részvénypiaci elemzők.

Az, hogy Orbán Viktor csütörtökön felsorolta az IMF által elvárt magyar intézkedéseket több megkérdezett szerint azt a célt szolgálta, hogy legyen miből visszalépnie a kormánynak a megállapodásban. A csütörtökön elhangzottakból arra is lehet következtetni, hogy fél-egy évig Magyarország még tudja finanszírozni magát a piacról is - mondta Horváth Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője. A pénteki forgalmat a BÉT-en azok generálták, akik bíznak az IMF-megállapodásban - tette hozzá.


Az elemző szerint a Mol jelentős drágulása azzal magyarázható, hogy az olajpiacon hiány várható, a piaci szereplők nem akarnak készleteket felszabadítani, a kereslet pedig növekszik. Az olajár valószínűsíthető emelkedés pedig emeli az olajcégek papírjainak árfolyamát.

Hasonlóan magyarázta a Mol részvények jó teljesítményét Nagy András, az Erste Bank elemzője is. Szerte Európában drágultak az olajcégek papírjai, és ugyanez mondható el a bankpapírokról is - tette hozzá.

A Mol 505 forinttal, 3,01 százalékkal 17.305 forintra erősödött, 2,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 103 forinttal, 2,73 százalékkal 3.882 forintra nőtt, forgalmuk 13,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,23 százalékkal 426 forintra csökkent, forgalma 453,5 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 250 forinttal, 0,63 százalékkal 39.200 forintra esett, a részvények forgalma 628,3 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 417,3 millió forintos forgalom mellett 155 forinttal, 0,91 százalékkal 17.105 forintra emelkedett. A BUMIX 1.052,10 ponton zárt pénteken, ez 4,77 pontos, 0,46 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: PénzügyBÉT

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200