brusszel


Nem volt gond az új Alstom-szerelvény első napján

Figyelő Online
2012.09.08  12:59   
mail
nyomtatás
Zavartalanul teljesítette az első napot az új Alstom metrószerelvény, mindössze egy-két perces késések fordultak elő a nagyobb utasforgalom miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója.
Vitézy Dávid elmondta, hogy kaptak néhány észrevételt az utasoktól, voltak például, akik halknak találták az utastájékoztatást, ezt korrigálják. Hozzátette, pozitív volt az új szerelvény fogadtatása, a szokásosnál többen utaztak pénteken a 2-es metró vonalán.

A vezérigazgató arról is beszámolt, hogy a következő új szerelvény a jövő hét második felében áll forgalomba. Vitézy Dávid ugyanakkor a sors furcsa fintorának nevezte, hogy az első új szerelvénynek éppen akkor kell kiállnia a kötelező műszaki felülvizsgálatra, mert annyit tesztelték, hogy két héten belül eléri a 32 ezer kilométeres ellenőrzési határt. Amikorra az első szerelvény visszaáll, valószínűleg meglesz a harmadik is – tette hozzá.





A járművek esetleges meghibásodásával kapcsolatban jelezte, "új vasúti járműnél az utasforgalom mindig tud új helyzeteket szülni". A metrón például előfordult, hogy az utasok megpróbálták visszatartani az ajtókat, de bírta a szerelvény. A BKK vezérigazgatója elmondta, előfordulhat olyan eset, amely beavatkozást igényel, annak megoldásáról az Alstom műszaki szakembere gondoskodik az első hetekben, de eddig nem tapasztaltak problémát.

Gulyás Attila, a BKV Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke is megerősítette az MTI-nek, hogy semmi gond nem volt az új szerelvénnyel. Mint mondta, előfordulhatnak olyan dolgok, amelyek nem jönnek elő az ezer kilométeres tesztfutáson, ezek lehetnek számítógépes szoftverhibák, téves hibaüzenetek, de akár mechanikus problémák is, például az ajtókkal.

A francia Alstom cég első szerelvénye péntek délelőtt állt forgalomba, ezután két-három új vonat érkezik havonta, 2013 márciusában pedig az utolsó új szerelvény is forgalomba áll.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.