brusszel


Mennyit ér egy paralimpiai érem? - Vita a bajnok és a sportvezető között

Figyelő Online
2012.09.10  08:00   
mail
nyomtatás
Akár 80 millió forint is lehet a jutalma Sors Tamásnak, a londoni paralimpián három érmet is begyűjtő úszónak. Magyarország az összesített éremtáblázat alapján 14 érmet szerzett a 2012-es londoni játékokon, ebből kettő arany-, hat ezüst- és hat bronzszínben ragyog.

Az összesítés szerint a 33 fős magyar küldöttség a 38. helyen végzett a brit fővárosban rendezett 14. paralimpián. A magyar csapat minden idők negyedik legsikeresebb olimpiáján van túl, a londoninál ugyanis csak 1984-ben New Yorkban (29), 2000-ben Sydneyben (23) és 2004-ben Athénban (19) lett nagyobb a termés.

Mekkora legyen a díjazás?

Minden magyar olimpikon az elért sporteredményéért díjazásban részesül. Az londoni ötkarikás játékon érmet szerzett ép sportolók az aranyéremért 35 millió forintot, a második helyezettek 25, a bronzérmesek pedig 20 millió forintot kaptak. A negyedik helyezettek 15, az ötödikek 10 millió forinttal lehettek gazdagabbak. Míg a hatodik helyezettek 8, a hetedikek 4, a nyolcadikak pedig 2 millió forintos jutalomban részesültek. Eltérő vélemények vannak arról, hogy egy paralimpikon ugyanannyi díjazásban részesüljön-e, mint ép sportoló társa vagy kevesebben, netán többen. A paralimpikonon díjazása egy kormánydöntésen múlik, a MOB csupán ajánlást tehet a sportolók premizálására. A MOB hétfői ülésén lesz napirendi pont a parasportolók premizálása. Németországban az aranyérmet szerzett parasportolók olimpia utáni díjazása 7000 euró (2 millió forint), az ezüstérem 5000 euró vagyis (1.435.000.- forint) a bronzérem pedig 3000 eurót ér (860.000.- forint).

Sorsa, hogy „Sors”

Sors Tamással a harmadik londoni érmének extázissal átszőtt pillanataiban sikerült beszélnünk. Az úszó paralimpikonra Londonban éremeső hullt. Egy arany-, egy ezüst-, és egy bronzérem tulajdonosa. Ha ugyanolyan jutalmazásban részesül, mint az ötkarikás játékok érmesei, akkor 80 millió forint is lehet a prémiuma.

Sors Tamás a Figyelő Online azon kérdésére, hogy szerinte mennyi jutalmat kapjon egy paralimpián érmet szerzett, vagy pontot szerző sportoló, egyből rávágta: ugyannyit, mint az ép sportolók. Szerinte igazságtalanság különbséget tenni a javadalmazásban. Sors Tamás szerint neki is rengeteg munkája van abban, hogy a dobogóra állhatott Londonban, és nem csak egyszer, hanem háromszor is. Ne legyen kevesebb a jutalom, tette hozzá újra. Lehet, hogy más nem így gondolja – vélekedett Sors Tamás – de szerintem megérdemlem én is ugyanazt a pénzt, mint Gyurta Dani.



2000-ben Sydneyben még a pontot szerzett parasportolók ép társaik díjazásának tíz százalékát kapták. Később Athénban 2004-ben már ugyanolyan premizálásban volt részük a paralimpikonoknak is, mint az ötkarikás játékokon érmet szerző sportolóknak.

Sors Tamás úszó a pekingi paralimpián, 17 évesen egy arany- és két bronzérmet szerzett, de volt egy negyedik és egy ötödik helyezése is. Ezzel ő lett akkor a legjobban kereső magyar sportoló. Sors akkor összesen 68 millió forintot kapott pekingi remeklése után, így 14 millióval többet keresett, mint a háromszoros ezüstérmes úszó Cseh László.

 

Megkérdeztük olvasóinkat A Figyelő Online gyors felméréséből kiderül, hogy a válaszadók többsége azt mondja: a paralimpikonok és az olimpiai bajnokok díjazása legyen egyenlő. Olvasóinak csupán 25 százaléka gondolja úgy, hogy kevesebb pénz illeti meg a paralimpikonokat. Arra senki nem szavazott, hogy többet kapjon egy parasportoló, mint ép társa.

Differenciált legyen a díjazás

Gömöri Zsolt szerint nem lenne helyes egy paralimpikonnak ugyanannyi jutalmat adni, mint egy ép olimpiai bajnoknak. A Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke a Figyelő Online-nak elmondta: egy a lényeg, differenciált legyen a bajnokok javadalmazása, és ne legyen kevesebb, mint amennyit Pekingben vagy Athénban kaptak a versenyzők. Az athéni olimpia után történt meg először, hogy a paralimpikonok éppen annyi jutalmat kaptak, mint az olimpikonok. Pekingben már az aranyérem 20 milliót, az ezüstérem 18 milliót, és a bronzérem 14 milliót ért. Az elnök hozzátette: a MOB javaslatot tesz a javadalmazás összegéről a kormánynak, a döntés a kormány kezében van, mi pedig a döntést el fogjuk fogadni – tette hozzá Gömöri Zsolt.

A sportvezető szerint nem 35 millióra van szüksége egy paralimpikonnak. A javadalmazás úgy lenne igazságos, ha a keretösszeg, amit a kormány a paralimpikonok jutalmazására szán, ugyanannyi lenne, mint az olimpiai bajnokok esetében, csak a sportoló nem kapná meg a teljes 35 milliót egy esetleges aranyéremért, hanem csak 15 millió jutalmat kapnának és a fennmaradó 20 milliót az adott sportszövetség versenyekre, edzőtáborokra, vagy utánpótlás nevelésre tudná költeni - vélekedett Gömöri Zsolt.




A londoni sikerről Gömöri azt mondta: nyolc érem benne volt a csapatban, a mostani éremeső nem a szerencsének köszönhető, hanem annak tudható be, ebben a csapatban ennyi volt. Gömöri hozzátette: a paralimpiai csapat jócskán megduplázta a pekingi eredményét és ez óriási dolog.

Bernau Péter a Magyar Paralimpiai Bizottság sajtófőnöke, a Figyelő Online-nak elmondta,
a paralimpikonok ugyanabban a faluban éltek, mint az augusztusi olimpia résztvevői. Elképesztően sokan szurkolnak a sportolóknak, mindenhol telt ház mellett zajlottak az események. A sportolók ugyanabban az uszodában és ugyanazon a páston versenyeznek, mint ép társaik.

Londoni érmesek:

aranyérem: Sors Tamás - 100 m pillangó, Pálos Péter - asztalitenisz

ezüstérem: Sors Tamás - 400 m gyors, Dani Gyöngyi - tőr, Tóth Tamás - 50 m gyors és 100 m gyors, Krajnyák Zzsuzsa - párbajtőr, Dani Gyöngyi, Juhász Veronika, Krajnyák Zsuzsa - párbajtőrcsapat

bronzérem: Szabó Nikolett cselgáncs, Krajnyák Zsuzsa - tőr, Osváth Richárd - tőr, Biacsi Ilona - 1500 m síkfutás, Vereczkei Zsolt - 50 m hát, Sors Tamás - 100 m gyors

 

ÉRDEKESSÉGEK PARALIMPIÁKRÓL

2008 Peking

A 2008 –as pekingi paralimpián 33 magyar sportoló vett részt, akik egy arany- és öt bronzéremmel tértek haza a játékokról. A legeredményesebb magyar sportoló Sors Tamás volt, aki amellett, hogy világcsúccsal győzött 100 m pillangón, még két bronzérmet is szerzett. Sporttörténelmi bravúrt hajtott végre Szekeres Pál, aki a tőrözők között végzett a harmadik helyen. Ő az első és eddigi egyetlen sportoló a világon, aki olimpián és paralimpián is érmet tudott szerezni.

2004 Athén

A négy évvel korábbi, sydneyi paralimpiákhoz képest öt éremmel szereztek kevesebbet a magyar sportolók. Görögországban 38-an képviselték a magyar színeket, és egy arany-, nyolc ezüst- illetve tíz bronzéremmel zárták a játékokat. Az egyetlen első helyezést Pásztory Dóra úszó szerezte, aki 200 m vegyesúszást nyerte világcsúccsal, ezen kívül szerzett két ezüstérmet. Ez volt az első alkalom, hogy a paralimpikonok az olimpikonokkal azonos jutalmazásban részesültek.

2000 Sydney

Először történt meg, hogy a Magyar Rádió és a Magyar Televízió napi rendszerességgel adott helyszíni tudósításokat a versenyekről. A magyar parasportolók először tudhatták meg már a kiutazás és a versenyek előtt, hogy az 1-3. helyezések megszerzése esetén milyen pénzjutalomban részesülhetnek.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.