brusszel


Nem hisznek a görög megszorítócsomag eredményében a hitelezők

Figyelő Online
2012.09.10  09:42   
mail
nyomtatás
Kételyekkel fogadták a nemzetközi hitelezők a legújabb görög megtakarítási programot, az ellenzék és a szakszervezetek ugyanakkor tüntetéseket és egyéb tiltakozó akciókat jelentettek be a tervezett megszorítások ellen.
Hétfő hajnali értesülések szerint a programról vita van a koalíciós partnerek között is, a két baloldali párt ugyanis attól tart, hogy súlyos politikai árat kell fizetni, ha a fő terheket ismét a nyugdíjasoknak és a munkavállalóknak kell viselniük.A nemzetközi hitelezők, az Európai Unió, az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselői vasárnap Athénban Joanisz Szturnarasz pénzügyminiszterrel folytattak tárgyalásokat, hétfőn pedig Antonisz Szamarasz miniszterelnökkel találkoznak.

Késő este minisztériumi forrásokból kiszivárgott, hogy a pénzügyminiszter a hitelezők által követelt mintegy 11,5 milliárd eurós pótlólagos megtakarítási csomagnál nagyobb, 17 milliárd eurós megtakarítási programot mutatott be az úgynevezett trojkának, ezt azonban hivatalosan nem erősítették meg. Értesülések szerint ugyanakkor a nemzetközi hitelezők kételyeiknek adtak hangot a program több pontjának megvalósíthatóságával kapcsolatban.

Ezek között szerepelt állítólag az adócsalás elleni harc tervezett intézkedéseinek hitelessége, valamint az olcsóbb államot célzó javaslatok megalapozottsága.Az ellenzék - élén a radikális baloldali SZIRIZA párttal -, valamint a szakszervezetek ugyanakkor tüntetéseket, illetve más tiltakozó akciókat jelentettek be. Ezek első állomása a szombat esti, több mint tízezres thesszaloniki tüntetés volt. A tiltakozók azzal vádolták a Szamarasz-kormányt, hogy a nemzetközi hitelezők parancsainak engedelmeskedik, és az országot katasztrófába sodorja.

Egyelőre nincs végső megállapodás a tervezett megszorításokról a görög kormánypártok között sem. Szamarasz kormányfő konzervatív Új Demokrácia pártja, valamint a szocialista Paszok és a mérsékelten baloldali Dimasz szerdára halasztotta az újabb egyeztetést.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.